Grand Hotel Halmahera: új szólólemezt készített Lovasi András

Megjelent Lovasi András harmadik szólólemeze. A Grand Hotel Halmahera című anyagon az előadó, dalszerző korábbi zenekari társa, Kispál András is gitározik.A Grand Hotel Halmahera (Tréning a Mennyországhoz) konceptlemez: tizenhárom összefüggő dal, amelyeket prózai szövegrészletek kötnek össze - közölte a menedzsment az MTI-vel. Az album néhány dalát már élőben is tesztelte Lovasi András, többek között azokon a kertkoncerteken, amelyeket pécsi háza, az LA Gardens Studio kertjében rendez időről-időre. A dalok eredetileg egy szál gitárra íródtak, menet közben lettek meghangszerelt, kamarazenekar-hangzású számok.
    

Az album kerettörténete egy egzotikus nyaralás, amely a lét kisebb, nagyobb és még nagyobb kérdéseit kerülgeti elégikusan és ironikusan. A felvételeken közreműködött G. Szabó Hunor dobos (Qualitons), Gábor Andor UFO ütőhangszeres, valamint Kispál András gitáros, aki a Kispál és a Borz egykori dala, a Jutka újraértelmezett változatában is játszik.
   

"A dalok az elmúlt két-három évben születtek. A pécsi kertkoncerteket többek között azért is tartottam, hogy kis létszámú közönség előtt tesztelhessem, mi az, ami működik a műsorba tűzve. Már a stúdiómunkálatok idején hívtam át Kispált is, hallgassa meg a demókat. A véleményezésből végül az lett, hogy két dalban gitározik" - idézte a közlemény Lovasi Andrást.
    

Az album hanganyaga a szokásos online platformokon érhető el, novemberben pedig vinylen is a boltokba kerül. Emellett készült egy százoldalas könyv, amely Korolovszky Anna tervezőgrafikus munkája. A kiadvány képeskönyv és szövegkönyv együtt, és másfajta szemszögből, részben a vizualitást segítségül hívva közelíti meg, amit a lemez elmesél. A könyv illusztrációiból Erős József készített minimálmozgásos videóillusztrációt.
    

Lovasi András korábban a Kispál és a Borzban, jelenleg a Kiscsillagban és a Budapest Bárban zenél, korábbi szólómunkája a Bandi a hegyről (2001) és a Tűzijáték délben (2019) volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com