Hangfoglaló Program: 20 zenekar és 88 klub kapott támogatást

Húsz induló zenekar és 88 klub kapott támogatást az NKA Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás Program) új évada első két alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére összesen 40 millió, a klubok koncertek szervezésére 196,5 millió forintot fordíthatnak."A negyedik évadot új, átfogó elnevezéssel, Hangfoglaló Programként indítjuk, amely az eddiginél jobban kifejezi a kezdeményezés sokszínűségét. Köszönet Cseh Tamás családjának, hogy 2014-től idén őszig térítés nélkül adott engedélyt a név használatára" - mondta Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a csütörtöki eredményhirdetésen az újbudai A38 hajón.

    
Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője kiemelte: a tavalyinál több, 317 előadó nyújtott be pályázatot az induló zenekari alprogramhoz, közülük 84-et hívtak meghallgatásra, a kiválasztott húsz zenekar két-kétmillió forintot fordíthat dalok, klipek készítésére. Az élő koncerteket rendező nyertes klubok közül 61 vidéki, 16 fővárosi, 11 pedig határon túli.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com