Hó Márton-emlékkoncert lesz vasárnap a Turbinában

Egy év után ismét koncerttel emlékeznek zenésztársai és barátai Hó Mártonra, a tavaly januárban elhunyt zenészre, dalszerzőre március 1-jén vasárnap a fővárosi Turbina nagytermében.Ezúttal nemcsak egy, hanem két koncerten szólalnak meg Hó Márton szerzeményei, egykori zenekara, a Jégkorszak, valamint az erre az estére összeálló Szeles Mónika supergroup előadásában - olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Mint írták, vasárnap a Jégkorszak vendégénekesekkel (Barkóczi Noémi, Juhász Zoli, Szolnoki Zsófi, Szűcs Krisztián, Tövisházi Ambrus) áll színpadra. A Szeles Mónika supergroupban Ábrahám Zsolt (gitár), Michael Zwecker (dob) és Sallai Laci (gitár, ének) fog játszani, a csapatban Csordás Zita, Lázár Domokos és Szurcsik Erika énekel.

Az estét Barkóczi Noémi, illetve a Berriloom & the Doom frontembere, Déri Ákos vezeti fel szólóprodukciókkal.

Hó Márton (civil nevén Horváth Márton) gitáros, énekes, dalszerző, a magyarországi alternatív színtér népszerű előadója, a Jégkorszak együttes vezetője 43 évesen hunyt el tavaly januárban. Zenei pályafutása a 2000-es évek második felében indult, 2009-ben tette fel az internetre fürdőszobában írt dalait. Egy évvel később egyszemélyes lo-fi projektjéből állt össze négytagú zenekara, a Hó Márton és a Jégkorszak, amelyben a frontemberen kívül Szőke Barna (gitár, vokál), Horváth Kristóf (basszusgitár) és Gulyás Kristóf (ütőhangszerek) szerepelt.

Az együttes visszafogott, az akusztikus hangszereket előtérbe helyező muzsikájával lett ismert. A csapat először 2010-ben egy négyszámos EP-t tett közzé Szeles Mónika címmel, majd az első album, a Dalok a fürdőszobából 2011-ben jelent meg. A Jégkorszak Itt vagyunk című lemeze 2016-ban készült el.

Hó Márton 2015-től hét éven át játszott a Gustave Tiger zenekarban is mint basszusgitáros; az ő játéka hallható az együttes Chaste and Mystic Tribadry című 2016-os lemezén. Szólóban 2013-ban jelentette meg első munkáját Csodálatos utazások címmel, ezt követte 2017-ben a Befejezetlen lemez, majd 2020-ban a Tegnap majdnem eltalált egy meteor.

Hó Márton volt (Tövisházi Ambrus mellett) a zeneszerzője a Kossuth Rádióban 2012-től két éven át nagy sikerrel futott ifjúsági hangjátéksorozatnak, az Időfutárnak; közös projektjük Hó Márton és a Jetik néven futott. A zenész pályafutása során játszott a Bastiaan zenekarban is.

A vasárnap a Turbina nagytermében 18 óra 30 perckor kezdődő rendezvény ingyenes, de támogatói jegy váltható, amivel a Dalok a fürdőszobából lemez újragyártásának - vinyl formában - költségeit lehet támogatni. A koncertek előtt beszélgetés lesz Bihari Balázs, Dorozsmai Gergő, Horváth Kristóf, Szőke Barna és Tövisházi Ambrus részvételével.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com