Huszadszor rendezik meg a Református Zenei Fesztivált

Huszadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Zenei Fesztivált. Május 30-tól június 1-ig félszáz program lesz a Bakáts téren, a Kálvin téren és a Ráday utcában.A református egyházban 2025 az ifjúság szolgálatának éve, ezért a főváros egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye különösen a fiataloknak szól - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a három nap során zenére szólalnak meg Szabó Lőrinc versei a Kaláka előadásában, színpadra áll ifj.

Szakcsi Lakatos Béla és zenekara, a Tázló, a Magashegyi Underground, Vecsei H. Miklós, a Koncz Kriszta Group, a Talamba, a Capella Columbae, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar, akárcsak zenés irodalmi pódiumestjével Beck Zoltán és Grecsó Krisztián.

A zenei programok mellett számos egyéb kulturális élmény közül válogathatnak a Református Zenei Fesztivál résztvevői. Lesz szó a művészet és a gyermeknevelés, a mesterséges intelligencia és az egyház kapcsolatáról, indul idegenvezetéssel egybekötött, a belvárosi református emlékeket bemutató Csillagtúra, és a hagyományos fáklyás felvonulás sem marad el.

Az egyházi tematikus esztendőhöz, az ifjúság szolgálatának évéhez kapcsolódva több kiemelt esemény szól a fiatalokról, a fiataloknak. Ilyen a református művészeti iskolák gálaműsora vagy a Zengjetek minden nemzetek! című gálakoncert a református iskolák kórusaival és versenygyőztes diákjaival, de az Orgonamaraton középpontjában is a fiatal református tehetségek bemutatkozására áll.

A rendezvényt szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány a fesztiválon összegyűlt adományokkal is a gyerekeket támogatja a református egyház legnagyobb esélyteremtő programján, a Bárka táboron keresztül, amely évente hétszáz, jelentős részben hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket üdültet ingyenesen.

A Bakáts tértől a Ráday utcán, a Ráday Házon, a Kálvin Kamara Kerten, a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomon át egészen a Károlyi-Csekonics-palota gyönyörű bálterméig számos látni- és hallgatnivaló várja az érdeklődőket május 30. és június 1. között.

Részletes program a rzf.reformatus.hu-n található, naprakész információk és tájékoztatók a program Facebook-oldalán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com