Idén duók lépnek fel a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon

A hangszeres duók kerülnek reflektorfénybe a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 9. és 11. között a Zeneakadémián, ahol koncertek és nyilvános mesterkurzusok is várják az érdeklődőket.A fesztiválon német, argentin, spanyol, kubai és kínai művészek adnak koncerteket, az esti hangversenyek mellett napközben nyilvános mesterkurzusokon is lehetőség lesz találkozni a fellépőkkel - közölték a szervezők az MTI-vel.

    
A fesztivál vezérfonala a páros játék, mindhárom napon a hangszeres duók kerülnek reflektorfénybe. A fesztivál első napján a Solti György Kamarateremben Anja Lechner (cselló) és Pablo Márquez (gitár) duója ad koncertet, amelyen Schubert alkotásai mellett Friedrich Burgmüller német zeneszerző-zongoraművész néhány műve is elhangzik.
    

A második napon a Duo Virtuoso lép színpadra, a spanyol Anabel Montesinos és Marco Tamayo kubai gitárművész előadásában Boccherini, Scarlatti, Debussy, Paganini, Granados és Rodrigo művei mellet Rossini A sevillai borbély című operája nyitányának átirata is elhangzik. A fesztivál zárásaként a Zeneakadémia Nagytermében a kínai Beijing Guitar Duo mutatkozik be.
   

A nemzetközi gitárfesztivál szervezője és művészeti vezetője Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Kezdeményezésére 2014. november 4. és 8. között rendezték meg az 1. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált és Versenyt Budapesten. A versenyre háromévente lehet jelentkezni, de a fesztivál minden év vége felé izgalmas koncertekkel jelentkezik. Az eseménysorozatra évről évre a világ minden tájáról érkeznek fellépők.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com