Idén sem lesz Sziget fesztivál

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben nagy visszatérést tervez."Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről.
Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket, látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén, arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk" - idézte Kádár Tamást, a fesztivál főszervezőjét az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

   
Mint írták, a szervezők tervei szerint 2022-re a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó rendezvényekkel készülnek. Kádár Tamás elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.
    

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezik meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt. A nagy koncerteket és fesztiválokat sorra mondják le szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

http://ujhazak.com