Idén több mint 2000 zenész ünnepli Magyarországon Bach születésnapját

Országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal és mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25.

között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.
A Bach in the Subways nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010-ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést - idézte fel Kovács Zalán tubaművész, a fesztivál alapító igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

    
Azóta minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a zeneszerzőt ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken - fűzte hozzá. A szervező elmondta, hogy az programsorozat nyitókoncertjét Budapesten március 20-án a Budapest Music Centerben rendezik meg, ahol a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit, majd átadják a fesztivál díjait is.
    

Emellett lesz Énekeljünk együtt! címmel közös koráléneklés a budapesti Kálvin téren, Hegedűs D. Géza színművész Bachtól származó és Bachról szóló verseket ad elő hárfa- és tubakísérettel a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban, Kaposváron aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára, flashombot rendeznek a Miskolc Plázában, Szentendrén pedig a HÉV-állomáson Bach az aluljáróban címmel ad koncertet a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara. Mindezek mellett határon túl is több városban rendeznek ingyenes Bach-koncerteket.
    

"Fontos, hogy lebontsuk a koncerttermek falait és egy átjárót képezzünk a színpad és a közönség között" - fűzte hozzá Kovács Zalán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com