Így tette tönkre a média Britney Spearst!
A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.
A kétezres években szinte naponta jelent meg valamilyen új cikk Britney Spearsről, akivel kapcsolatban hol arról írtak, hogy szakított, máskor kopaszra nyírta a fejét, de az sem maradt titokban, ha szabálytalanul vezetett, vagy csak egy teát ivott meg, ahogy a sajtó azt is világgá kürtölte, hogy az énekesnő gyámság alá került.
A New York Times múlt héten megjelent dokumentumfilmje azonban teljesen más megvilágításba helyezte Britney Spears életét, akinek sorsával kapcsolatban ismét megindultak a találgatások, egyre többen kérnek tőle bocsánatot, és látják egyre kritikusabban, hogy hogyan bántak anno az énekesnővel, akivel rongybabaként játszott a korabeli sajtó.
De hogyan is indult a popsztár karrierje, és hogyan tette őt tönkre a média?
Britney Spears kislánykorában több reklám- és tévéfilmben szerepelt, miközben készült az énekesi pályafutására. 15 évesen szerződést kötött egy stúdióval, majd csupán 17 évesen megjelent az első kislemeze, a ...Baby One More Time, ami nélkül máig nincs tini buli. Hamarosan ugyanezen a címen jelent meg az első nagylemeze.
A siker hatalmas volt, ugyanis rögtön egy első napon félmillió példányt adtak el, a Billboard Hot 100-on két hétig az énekesnő birtokolta az első helyet, majd megkapta az első Grammy-jelölést is. A kislemez Nagy-Britanniában is sikert aratott, hiszen 460 000-en vásárolták meg, de az Egyesült Államokban az egymilliót is megütötte a vásárlók száma.
Az ilyen hirtelen érkező hírnévre senki sem lehet mentálisan felkészülve, így Britney sem, aki a kamerák előtt élt gyermekkora után sikeresebbnél sikeresebb lemezekkel rukkolt elő. Ennek megfelelően pedig a bulvármédia is megtalálta az énekesnőt, hogy pokollá tegye az életét.
Ha megnézzük, hogy húsz évvel ezelőtt mi jellemezte a sztárvilágot, akkor láthatjuk, hogy vadnyugati állapotok uralkodtak. A bulvár aranykorát leginkább a kiterjedt hírlap-vásárlás, a fellendült hírcsatornák, lapok tömegei és a feltörekvő internet hozta el. Ebben az időszakban aligha kaphatott levegőt egy feltörekvő tinédzser világsztár, aki ráadásul nő.
Britney a következő esztendőkben érte el a karrierje csúcsát, ám a sikerei mellett a botrányai is megsokszorozódtak, aminek oka valószínűleg a mentális egészsége és a családi helyzete volt:
– 2006 elején jelentek meg azok a képek, amelyeken az énekesnő úgy vezetett, hogy az egyik kezében a kisgyermekét fogta, a másikkal pedig a kormányt. Britney azzal magyarázta a dolgot, hogy váratlanul megjelent egy lesifotós.
– 2007 elején videó készült arról, hogy az énekesnő leborotválja a a fejét egy Los Angeles-i fodrászatban, ahova azt követően tért be, hogy otthagyta a drogrehabilitációs központot.
– 2008 januárjában 72 órás pszichiátriai vizsgálat alá helyezték az énekesnőt, akit egy paparazzi akkor fényképezett le, amikor hordágyon tolták ki a Los Angeles-i otthonából. Britney végül két napot töltött kórházban, de néhány héttel később ismét bekerült. A bíróság ekkor döntött úgy, hogy gondnokság alá kell helyezni az énekesnőt, akinek gyámja az apja lett. A gondnokoltságának egyik feltétele az volt, hogy Britney nem vezethet, amit azóta is betart.
– 2009-ben szivárogtak ki azok a hangpostaüzenetek, amelyekből azok a vádak derültek ki, melyek szerint az énekesnő apja két gyermekét és a látogatási jogát használta fel arra, hogy megakadályozza a popsztárt abban, hogy a gondnokság ellen harcoljon a bíróságon.
– Néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy Britney egy mentálhigiénés intézményben tartózkodott, ahova állítólag akarata ellenére helyezte el az apja. Ekkor terjedt el a #FreeBritney hashtag, valamint ekkor kezdett gyűrűzni az énekesnő körüli dráma. Hamarosan a gyermekei apja távoltartási végzést kért Britney apja, Jamie ellen.
– 2019 végén és 2020 elején Britney Instagram oldalán különös dolgok kezdtek megjelenni. Rengeteg videót töltött fel a táncairól, arról, hogy a házában járkál, vagy csak arról, hogy a kamerának pózol furcsa ruhákban, a szokottnál igénytelenebb sminkkel és holmikban.
– 2021-ben, a bírósági tárgyalások és a „FreeBritney” mozgalom ellenére, az énekesnő apja, aki egészségügyi problémákkal küzd, még mindig részt vesz a lánya gondnokságában.
A február elején megjelent dokumentumfilmmel kapcsolatban az azt készítő New York Times a közelmúltban közölt egy terjedelmes cikket arról, hogy hogyan reagáltak azok a szereplők, akik akkoriban a fordulatos Britney-sztoriról tudósítottak, általában rossz fényben feltüntetve az énekesnőt.
Ilyen felvétel volt például az, amit Hollywood TV „Britney Spears Őrülten Kiabál Egy Benzinkúti WC-ben” címmel tett közzé, és amelyen az látható, hogy az énekesnő megáll egy benzinkúton és próbálja a videósok tömegein átverekedni magát, hogy bejusson a mosdóba.
Az is híres eset, amikor a lesifotósok körülvették és megállították azt a mentőautót, amiben Britney rémült arccal várta, hogy kórházba vigyék. Szintén emlékezetes az is, hogy amikor a 22 éves Britney és Justin Timberlake szakított, akkor a témával kapcsolatban kérdező újságíró mindent megtett, hogy az énekesnőt tegye meg az elválásért felelős félnek, mire Birtney elsírta magát, de az adást így is leadták.
A múlt héten megjelent dokumentumfilm hatására elindult az „Apologize to Britney”, vagyis a „Kérjetek bocsánatot Britney-től” fázis, ugyanis egyre többen követelik, hogy a média, a közéleti szereplők és a humoristák kérjenek bocsánatot az énekesnőtől.
A gyerekeivel a 2007-es MTV zenei díjátadón viccelődő Sarah Silverman humorista a friss podacastjében kért bocsánatot az énekesnőtől, és bevallotta, hogy abban az időben még nem értette, hogy a nagy sztároknak is megbánthatja az érzéseit. Egy nappal később Timberlake is bocsánatot kért, amiért a szakításuk utáni megnyilvánulásai hozzájárultak ahhoz, hogy Britney még rosszabbul érezze magát.
Samantha Barry, az amerikai Glamour főszerkesztője bízik benne, hogy többé nem fordul elő olyasmi, amit az énekesnővel tettek, a lapja pedig külön Instagram-posztban kért bocsánatot, valamint közölték, hogy támogatják a #FreeBritney-mozgalmat, ami a gyámság megszüntetéséért indult. Barry a New York Times-nak azt mondta, hogy mind felelősek azért, ami az popsztárral történt.
Annak idején a US Weekly bulvármagazin volt az egyik olyan lap, amely a leggyakrabban adott hírt Britney-ről. Az újság korábbi szerkesztője, Jen Peros, elárulta, hogy anno komoly erőforrásokat vetettek be annak érdekében, hogy valamilyen történetet szerezzenek a popsztárról.
Ilyen húzás volt például az, hogy megszólaltattak egy véletlenül választott vendéget, csak azért, mert ugyanabban az étteremben evett, amelyben Britney anyja, vagy egy bulizót faggattak, amiért ugyanabban a klubban szórakozott, ahova egyszer az énekesnő is beugrott.
Amikor pedig Britney Antigua rehabilitációs központjában tartózkodott, akkor elküldtek egy riportert a közép-amerikai szigetre. Peros azt is elmondta, hogy az ő dolga volt az, hogy piszkos és titkos információkat szerezzen az énekesnő menedzsmentjétől, háttértáncosaitól és munkatársaitól.
Felmerül a kérdés, hogy a korabeli média miért mászott Britney Spears nyakára? A válasz talán az, hogy azért, mert Amerikát és a világot annyira érdekelte az énekesnő, hogy bőven megérte a ráfordított energia.
Ugyanerre utalnak Peros szavai is:
„Ebben az időszakban Britney Spears annyi pénzt keresett a magazinnak, hogy abból riportert küldhettünk Antiguába.”
(Forrás: noizz.hu)


Hozzászólások