Ismét Budapesten lép fel az Alexandrov Együttes

Felújított műsorral, színpadképpel és rengeteg új taggal lép fel a világhírű Alexandrov Együttes május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.Az Orosz Hadsereg mintegy háromszáz tagú ének- és táncegyüttese tavaly decemberben egy légikatasztrófa következtében tagjainak egyharmadát veszítette el, de új művészeti vezetővel, szólistákkal, zenekari és kórustagokkal újra turnézik - mondta Tóth Gergely, a Concert Europe producere az M1 aktuális csatorna szerda reggeli adásában.

Mint elhangzott, az együttes 1928-ban alakult a Szovjet Néphadsereg 12 katonájából és 1933-ban vette fel az Alexandrov nevet. Május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában a csapat több mint száz tagja, zenekar, kórus, szólisták és táncosok fognak fellépni. A producer kitért arra, hogy az Alexandrov Együttes régi, jól ismert orosz dalok, például a Katyusa mellett modern zenék átdolgozását is előadja, korábban például Roger Watersszel együtt lépett fel és mutatott be produkciót a Pink Floyd The Walljából. Az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttesének repertoárja az orosz népdaloktól az egyházi énekeken és operaáriákon át a popzenéig terjed.


A zenekarban a fa- és fémfúvósok mellett eredeti orosz autentikus hangszerek, balalajka, domra, baján és harmonika idézi az orosz hangulatot. A tavaly decemberi szerencsétlenséget követően újjáalakult együttes először február 23-án, a Honvédők Napja alkalmából adott koncertet a Kremlben, tavaszi európai turnéjuk Szlovákiát, Csehországot és Németországot is érinti. Az együttes fennállása óta már több mint hetven országban koncertezett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com