Ismét nemzetközi karmesterversenyt rendeznek Szegeden

Csaknem száz dirigens mutatkozik be a második alkalommal megszervezett Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen Szegeden - közölte Gyüdi Sándor, a zenei megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója hétfőn az esemény sajtótájékoztatóján.Az első ízben 2023-ban megrendezett verseny fontos célja a világban még mindig az egyik legismertebb magyar karmester, Fricsay Ferenc emlékének megőrzése - mondta az igazgató.

Megjegyezte, hogy Fricsay Ferencnek nincs akkora kultusza Magyarországon és Szegeden, mint amit megérdemelne, ennek elsősorban az lehet az oka, hogy 1948-ban Svájcban telepedett le.

Fricsay Ferenc Berlinben és Münchenben, valamint Houstonban volt operaházak főzeneigazgatója, valamint zenekarok vezető karmestere, emellett az első sokat utazó, vendégszereplő dirigensek közé tartozott.

A Deutsche Grampohon lemezcég első számú karmestereként hatalmas repertoárt rögzített, felvételei ma is kaphatók, noha betegsége miatt 1961-ben felhagyott a dirigálással - idézte fel Gyüdi Sándor.

Hozzátette: 1934-44-ig Szegeden dolgozott katonakarmesterként, a színház, a szabadtéri játékok és a Szegedi Filharmonikus Egyesület - a mai Szegedi Szimfonikus Zenekar - dirigense volt.

A karmesterversenyre - amelyet a svájci Concert@Media szervez - Ausztrália kivételével minden lakott kontinensről, 54 országból neveztek indulók, több mint négyszázan, akik közül a beküldött videófelvételek alapján kilencvenhat jelentkezőt választott ki a zsűri.

Az élőben bemutatkozó dirigensek között 12 női versenyző van, a legidősebb induló pedig hetvenéves elmúlt, Japánból érkezett. Nayden Todorov, a zsűri elnöke, a Szófiai Filharmonikus Zenekar vezetője úgy fogalmazott, a verseny egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal karmestereknek, hiszen megmutathatják magukat. A győztesek komoly segítséget kapnak pályájuk elindításához, mivel vendégkarmesterként dolgozhatnak majd Európa meghatározó szimfonikus zenekaraival.

A vasárnap kezdődött első fordulóban a versenyzők 12 különböző darab közül választhattak Haydntól Bartókig. Ahogy a verseny ötletgazdája, Michael Zukernik művészeti igazgatója fogalmazott, hagyományos helyzetben a dirigens irányítja a zenekart, a versenyen azonban a szegedi szimfonikusok is segítik a karmestereket.
A zsűri a produkció, a művészi hatás mellett azt is értékeli, milyen kapcsolatot teremtett a dirigens az együttessel. A középdöntőbe 16 dirigens jut be, a harmadik fordulóban pedig nyolcan vehetnek részt, immár újabb darabokkal.

A vasárnap a Korzó Zeneházban rendezett döntőn négyen dirigálnak, ekkor már a zsűri mellett a zenekar is részt vesz a végső győztesről szóló döntésben. Az első három forduló programját a verseny honlapján (fricsaycompetition.com) követhetik az érdeklődők. A döntő pedig közönség előtt zajlik a Korzó Zeneházban. A verseny nemcsak élőben követhető, hanem a professzionálisan rögzített felvételek később is visszanézhetők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com