Ismét Simply Red-koncert lesz Budapesten jövő novemberben

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.A Simply Red nemrég tette közzé, hogy idén novemberben Blue Eyed Soul címmel új stúdiólemezt jelentet meg. Az albumot jövőre egy 33 állomásos európai arénaturnén mutatja be a csapat, amely az új szerzemények mellett természetesen legnagyobb slágereit is eljátssza - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

    
A koncertsorozat 2020 októberében Newcastle-ban indul, az egyesült királyságbeli és írországi állomások után Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország, Belgium, Olaszország, Szlovákia és Csehország következik, Budapesten november 23-án játszanak, majd Varsó és Amszterdam zárja a sort. A Simply Red, amelynek az énekes-dalszerző Mick Hucknall alapítója és névadója is volt, 1985-ben alakult Manchesterben.


Az együttes eddigi csaknem három és fél évtizedes pályafutása során több mint 50 millió albumot adott el és tízmillió ember előtt lépett fel világszerte. A Simply Redhez olyan slágerek fűződnek, mint a Holding Back The Years, az Ev'ry Time We Say Goodbye, az It's Only Love, az If You Don't Know Me By Now, a Something Got Me Started, a Stars, a For Your Babies, a Fairground, a The Air That I Breathe, az Angel vagy a Sunrise.
    

A zenekar eddig tizenegy stúdióalbumot adott ki, a legutóbbi, a Big Love 2015-ben jelent meg, miután öt év szünet után újra összeálltak. Tíz évvel ezelőtt Budapesten, a Simply Red búcsúturnéja keretében a Kapcsolat koncerten mintegy 200 ezer ember előtt lépett fel a csapat. Mick Hucknall 2013-ban szólókoncertet adott a Budapest Sportarénában.
   

A Simply Red Blue Eyed Soul című új albumát a londoni British Grove Studiosban rögzítették, valamennyi dalt Mick Hucknall írta, aki Andy Wrighttal a producere is volt az anyagnak. Az együttesben Mick Hucknall mellett Ian Kirkham (szaxofon, billentyűs hangszerek), Steve Lewinson (basszusgitár, vokál), Szuzuki Kendzsi (gitár, vokál), Kevin Robinson (trombita, szárnykürt, ütőhangszerek, vokál), Dave Clayton (billentyűs hangszerek) és Roman Roth (dob, vokál) szerepel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com