Jethro Tull-koncert lesz augusztusban a BKK-ban

Idén is fellép Budapesten a Jethro Tull. A progresszív rockszíntér 58 éve alakult brit nagyágyúja a The Curiosity Tour keretében augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet.A koncertsorozat középpontjában a huszonnégy albumot felölelő, 1967-től napjainkig tartó életmű áll, de kiemelt figyelmet kap a tavaly megjelent legújabb lemez, a Curious Ruminant is - közölte a szervező Livesounds kedden az MTI-vel.

A fuvolás-énekes, Ian Anderson által vezetett Jethro Tull 1968 januárjában kezdett rendszeresen fellépni a legendás londoni Marquee Clubban. A következő év végére már színházakban és koncerttermekben játszottak Nagy-Britannia-szerte.

A most 78 éves Ian Anderson zenekarának stílusát a rock, a dzsessz, a kelta és az angol népzene különleges elegyéből alakította ki.

Az együttes több mint háromezerszer lépett fel a világ negyven országában, az elmúlt 58 évben mintegy 60 millió albumot adott el világszerte, és a legsikeresebb rockelőadók közé emelkedett.

A Jethro Tull 2017-ben öt év szünet után kezdett újra koncertezni, az új felállásban már nincs benne a szintén alapító tag Martin Barre. A csapatban Anderson mellett immár két évtizede zenél David Goodier basszusgitáros és John O'Hara billentyűs, őket Jack Clark gitáros és Scott Hammond dobos egészíti ki.

Ian Anderson nemcsak a Jethro Tull zenéinek nagy többségét, hanem a szövegeket is maga írta. Az együttes talán legsikeresebb albuma a világszerte több mint hétmillió példányban eladott Aqualung, amely 1971-ben jelent meg. Az Aqualung koncept albumként készült, központi témája a vallás és az isten viszonya.

"Az Aqualung nagyon fontos számomra. A zene a rock és az akusztikus hangzás között egyensúlyoz, itt mutattam meg igazán magam énekes-dalszerzőként. Egyedül rögzítettem a dalokat a stúdióban, a többiek később játszották rá a részüket. Ma is frissen szól, amikor saját szórakoztatásomra gitárt veszek a kezembe, általában erről játszom valamit, az Aqualungot vagy a Locomotive Breath-t például" - mondta öt évvel ezelőtt Ian Anderson az MTI-nek adott interjúban.

A Jethro Tull első magyarországi koncertje még a kelet-európai rendszerváltozások előtt, 1986-ban volt, nem sokkal később az akkori Csehszlovákiában léptek fel.

"A térségben ma is komoly rajongótáborunk van, és ez a szovjet éra idején épült ki, amikor a nyugati rockzene jelentette a szabadságérzést, a remény szimbólumát az itt élőknek. Tudom, mekkora kincs volt a hatvanas-hetvenes években, ha valakinek Rolling Stones- vagy Jethro Tull-lemeze volt" - fogalmazott korábban Ian Anderson.

A Jethro Tull tizennegyedik magyarországi koncertjét adja idén. Zenélt például 1994 augusztusában a második Sziget fesztiválon, azaz a Eurowoodstockon, 2010-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon, 2016-ban a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal adott koncertet. A frontember az 1986-os magyarországi fellépés utáni reggelen írta a Budapest című Jethro Tull-számot.

A zenekar legutóbb tavaly, 2025 áprilisában az Erkel Színházban lépett fel Magyarországon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com