Judas Priest-koncert lesz jövő nyáron a Sportarénában

Három év után visszatér Magyarországra minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara, a Judas Priest. A csaknem fél évszázada létező brit csapat 2018. július 24-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel jövő év elején megjelenő albuma, a Firepower európai turnéján - közölte a szervező Live Nation csütörtökön az MTI-vel."Ha valaki megkérne, hogy mondjam el, mi az a heavy metál, a Judas Priestet mutatnám meg neki" - mondta néhány évvel ezelőtt a Metallica frontembere, James Hetfield. A Judas Priest ugyan 2012-ben elbúcsúzott a közönségtől, 2013 végén mégis újra összeállt és hamarosan megjelenik a vadonatúj (sorrendben tizennyolcadik) stúdióalbum, a Firepower.

    
A Judas Priest Birminghamben alakult 1969-ben, több mint 50 millió albumot adott el világszerte, és megkapta a legjobb metál előadónak járó Grammy-díjat. A 2011-2012-es búcsúturnén (amely a Sziget fesztivált is érintette) a klasszikus felállás négy tagja, Rob Halford (ének), Glenn Tipton (gitár), Ian Hill (basszusgitár) és Scott Travis (dob) szerepelt, a koncertsorozat előtt visszavonult K.K. Downing helyett már Richie Faulkner gitározott, aki azóta is a zenekar tagja.
  

Az együtteshez olyan hatalmas sikerek fűződnek, mint a Victim of Changes, a Diamonds And Rust, a Turbo Lover, a The Green Manalishi, a Breaking The Law, a Painkiller vagy a Hell Bent For Leather. Rob Halford, a Judas Priest frontembere volt az, aki tetőtől talpig bőrbe és fémbe öltözve a heavy metál divatot elindította. Színpadi megjelenésével és négyoktávos, elképesztő énekével ő a műfaj történetének egyik legkarizmatikusabb énekese.
   

A Judas Priest több anyagával is szerepel az amerikai Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metál albumának listáján, a zenekart idén jelölték a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Rob Halford idén elnyerte a Lemmy Életműdíjat is. A csapat legutóbb 2015 júliusában, a Fehérvári Zenei Napok (Fezen) nyitónapján lépett fel Magyarországon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com