Jules War is fellép Groningenben

Jules War is fellép Magyarország képviseletében a 2026-ös groningeni Eurosonic Fesztiválon január 14. és 17. között.A rangos európai showcase fesztivál és zeneipari konferencia szervezői a korábbi első körös bejelentés után csütörtökön újabb száztíz előadó nevét hozták nyilvánosságra.

Az esemény helyszíne hagyományosan a hollandiai Groningen, ahol a legígéretesebb európai zenei tehetségeket szemlézik.

Az idei, immár 40. rendezvény célja az európai zene ismertségének és forgalmának növelése a kontinensen kívül és belül - szerepel a szervezők közleményében. Szeptemberben először negyven név - köztük a magyar Jazzbois - került az idei koncertsorozat programjába, amelyet egy szakmai zsűri állít össze a jelentkezőkből.

Az art-pop stílust képviselő Jules War (Lovasi Eszter) első lemeze, a The Greatest Climber on Earth tavaly jelent meg, a rajta szereplő dalok lírai-szomorkás hangvételben szólnak, és az idealizált szerelmek utáni vágyódás, az őszinteség, a félelem, a féltés témaköreit járják körül. Az albumon édesapja, Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) is közreműködött, akárcsak például Nóvé Soma (Middlemist Red, Mordai) vagy Lázár Ágoston (Esti Kornél, Lázár tesók). A zenekarban Bajnok Balázs gitározik, Lévai Márton billentyűs hangszereken játszik, Szilágyi Domonkos pedig dobol.

Az Eurosonic fesztivál korábban olyan előadók sikeres pályafutását indította el, mint a Fontaines DC, a Celeste, a Christine and the Queens, Stromae, Dua Lipa, az Idles vagy a Kingfishr. A showcase fesztivál mellett minden évben egy zeneipart átívelő, nagyszabású, négynapos online szakmai konferencia is kapcsolódik a hollandiai eseményhez. Az előadók között ott lesznek az európai fesztiválok, kiadók, booking ügynökségek, zenei streamingplatformok képviselői.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com