Kaposváron ad koncertet az Omega

Kaposváron lép fel az Omega október 25-én, a zenekar mintegy háromezer embert vár Tűzvihar című produkciójára a Kaposvár Arénába.Kóbor János, az együttes frontembere hétfőn a somogyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a bő kétórás kaposvári koncert lesz a főpróbája az együttes november 8-i budapesti fellépésének. Az Omega Tűzvihar című turnéjáról korábban azt közölte, hogy "főszereplője a rock, a harmóniák, a mindenki által ismert és kedvelt Omega.
A koncertsorozaton a progresszívebb időszak dalai szólalnak meg modern, lüktető hangszereléssel. A műsoron szereplő legrégebbi szám ugyan több mint ötvenéves, de egy kicsit sem lóg ki a sorból, a mai fülnek is kellemes, egyszerű szavakkal mesél".

    
Kóbor János a sajtótájékoztatón kitért rá, hogy a zenekar a Tűzvihar után jövőre, az Omega színpadra lépésének 60. évfordulójára az Omega testamentum című koncertsorozattal jelentkezik, amelyet egy "nagyon komoly, progresszív, a mai kor rockízlésnek megfelelő", új anyagnak nevezett. Hozzátette: 2020-ban a koncertturnéval azonos című könyv jelenik meg az Omegáról.
    

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra emlékeztetett, hogy az 1962-ben alakult Omega a magyar könnyűzenei élet meghatározó zenekara. A hazai könnyűzenei együttesek közül az Omega adta ki az első önálló albumot, az első CD-t és DVD-t, emellett a zenekar nevéhez fűződik a legtöbb eladott lemez, az "első igazi színpadi show is lézerrel és füsttel".
    

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az 1960-as évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon eddig tizenhét stúdiólemez mellett több válogatást, koncertalbumot és DVD-t jelentetett jelent meg.
    

A zenekarban 1971 óta játszik együtt négy jelenlegi tag, Kóbor János énekes, Molnár György gitáros, Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos, mellettük Szekeres Tamás gitáros és Szöllősi Kati basszusgitáros zenél hosszú évek óta az Omegában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com