Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.Kevesen születnek bele a hírnévbe, ezért a többségnek sokat kell dolgoznia azért, hogy befusson. Igaz ez a rocksztárokra is, akik közül többen is egészen más területen gályáztak addig, amíg híresek nem lettek.

Jonathan Davis (Korn) – Balzsamozó: 1993-ban alakult a Korn, az a bakersfieldi metál banda, ami Grammy díjat nyert a „Freak On A Leash” videóklipért. Ha nem lenne elég morbid a zenekar goth, sötét stílusa, provokatív szövege, akkor még hozzá kell tenni, hogy a frontember, Jonathan Davis temetkezési vállalkozóként dolgozott.

Alanis Morisette – Borítékoló: A jelek szerint egy létező állás a borítékoló, amivel Alanis Morisette kereste a kenyérre valót még mielőtt híressé vált volna.

A Van Halen testvérek házcímeket festettek a járdára a befutásuk előtt, azt pedig borítékolhatjuk, hogy a kanadai énekesnőnek ma már van pénze arra, hogy külön embert fizessen azért, hogy helyette borítékoljon.

Ozzy Osbourne (Black Sabbath) – Vágóhídi munkás és dudahangoló az autógyárban: A megosztó személyiséggel rendelkező rocksztár a Black Sabbath mellett a saját reality showjából és az Ozzfest turnékról ismert, ám az kevesen tudják, hogy Ozzy korábban vágóhídon dolgozott. A dudahangoló munkát elképzelni sem tudjuk, de a rocksztár anno ezzel is foglalkozott.

Johnny Cash – Katonai kódfejtő: A countryénekes, aki minden fellépését azzal kezdte, hogy „Helló, Johnny Cash vagyok!”, 1950-től az amerikai légierő kötelékében dolgozott a kriptográfus egységnél.

A kódfejtéshez sok észre van szükség, ami jól bizonyítja, hogy Johnny Cash tehetséges és okos ember volt.

Mick Jagger (Rolling Stones) – Portás egy elmegyógyintézetben: A Rolling Stones frontember sem zenészként kezdte a munkás életet, hiszen a hírnév előtt egy elmegyógyintézet portásaként dolgozott, legalábbis egyes források szerint, ugyanis Keith Richards életrajzi könyve erről egy szót sem ejt.

A kötetből azonban az kiderül, hogy Keith Richards és Mick Jagger ugyanabba a művészeti iskolába járt, a barátságuk alapját pedig az adta, hogy mind a ketten blues-rajongók voltak. Hamarosan együtt kezdtek zenélni.

Jon Bon Jovi – Karácsonyi díszítő: Felmerül bennünk a kérdés, hogy mit csinál egy karácsonyi díszítő egész évben? Talán éppen ennek köszönhette Jon Bon Jovi, hogy befutott? Elvégre így biztos, hogy volt ideje arra, hogy zenetársakat keressen és zenekart alapítson.

Rod Stewart – Sírásó: A brit rocksztárok esetében megfigyelhető egy séma, hiszen mind bizarr munkát vállalt a hírnév előtt. Az egyik elmegyógyintézetben dolgozott, míg a másik, Rod Stewart, sírásásból tartotta el magát.Courtney Love – Sztriptíz táncos: Talán nem is nehéz elhinni, hogy Courtney Love „egzotikus táncosnőként” dolgozott Portlandben, Japánban, Zaiwanon és Alaszkában, ám a legtöbben nem sztriptíz táncosként ismerik, hanem a Hole együttes frontembereként, és a Nirvana egykori énekese, Kurt Cobain feleségeként.

Eddie Vedder (Pearl Jam) – Biztonsági őr: Nagyot fordult a világ a rocksztárral, hiszen a hírnév előtt ő volt az, aki biztonsági őrként dolgozott, ám ma már neki van rájuk szüksége. Eddie Vedder a La Valencia Hotelben dolgozott biztonsági őrként, de kirúgták, mert túl sokat gitározott munkaidőben.

Az elbocsátást aligha bánta meg a zenész, hiszen a Pearl Jam a 90-es évek egyik legjobb grunge bandája volt. A zenekar első albuma, a Ten, 10 millió példányban fogyott el az Amerikai Egyesült Államokban.

Chris Cornell (Soundgarden és Audioslave) – Halakkal foglalkozott: A Soundgarden májusban meghalt énekese alapította meg a seattlei grunge irányzatot, ám nem ez volt Chris Cornell első munkája, ugyanis a hírnév előtt egy tengeri élelmiszereket forgalmazó cég alkalmazottjaként az volt az egyik feladata, hogy takarítsa el a halbelsőségeket a halpiacokon.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

Idén is aranyban pompázik az 1400 éves Ginkgo fa

Idén is aranyban pompázik az 1400 éves Ginkgo fa

A Gu Guanyin buddhista templom udvarát már 1400 éve ékesíti ez a csodálatos fa!  Sok mindent látott már a Kína egyik buddhista templomának udvarán álló fa. Ennek a Ginkgo-nak életkora ugyanis igen ...

20 szerelmes dal Valentin napra - Kicsit másképpen, mint ahogy megszoktad...

20 szerelmes dal Valentin napra - Kicsit másképpen, mint ahogy megszoktad...

20 Valentin napi szerelmes dal egy meghökkentő feldoglozásban. Antony Vincent egy profi énekes és egy őrült fazon keveréke. Mindig meglepi valami érdekességgel a közönséget. Most 20 szerelmes dalt do...

Katy Perry, Dark Horse című számát 20 különböző stílusban...

Katy Perry, Dark Horse című számát 20 különböző stílusban...

Antony Vincent egy eszeveszett jó énekes, a hobbija, hogy híres előadók dalait 10 másodperces kis részletekben felénekli különböző hírességek ismert stílusában. Katy Perry Dark Horse című dalából csi...

Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig

Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig

Beatünnep címmel két este az Illés együttes slágerei szólnak a Sportarénában, ahol a Magna Cum Laude és Demjén Ferenc is fellép a két ünnep között. A könnyűzenei élvonal szereplői közül Fenyő Miklós, ...

http://ujhazak.com