Kedden kezdődik a Régizene Fesztivál a Müpában

Jean-Philippe Rameau A gáláns indiák című darabjával veszi kezdetét kedden a Régizene Fesztivál a Müpában, ahol március 11-ig nem mindennapi koncerteket hallhat a közönség a 17-18. század zenés színpadának világából.A Müpa közönsége sok éve kísérheti figyelemmel Vashegyi György missziós tevékenységét, a francia barokk repertoár és ezen belül Rameau színpadi műveinek meghódítását, amelynek legújabb állomása a zeneszerző egyik legsikeresebb, 1735-ben Párizsban bemutatott operabalettje, A gáláns indiák lesz, amelyet a Versailles-i Barokk Zenei Központtal (CMBV) együttműködésben visznek színre Budapesten - írják a Müpa honlapján.

    
A négy felvonásból álló cselekmény négy különálló történetet mutat be, valamennyi távoli és különleges környezetbe kalauzolja a nézőt és a hallgatót: az Oszmán Birodalomba, a perui inkák közé, Perzsiába és az amerikai indiánok földjére. A kedden látható előadás a darab 1761-ben bemutatott verziója, amelyben a prológust három felvonás követi a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában, Vashegyi György vezényletével. A koncert előtt az Üvegteremben műismertető előadás lesz a darabról.
    

Március 2-án Bali János, Bánfi Balázs, Kecskeméti László, Laurán Apolka és Valóczki-Bánfi Éva ad furulyakoncertet Cipriano Consort címmel, a zenészek négy- és ötszólamú dalokat, chansonokat, madrigálokat és motettákat adnak elő. A Fesztivál Színházba március 4-én elsősorban a 10-14 év közötti közönséget várják A szerelmes királynő című előadásra.


A műhelykoncertek bepillantást engednek a próbák mindennapjaiba és az elhangzó utasítások, magyarázatok, az egyes részletek többszöri eljátszása, gyakorlása által a zenei folyamatokba. A hangverseny második részében az addig megismert zeneművek részleteit összefüggő színpadi előadásban mutatják be a művészek. Az előadás Henry Purcell Dido és Aeneas című darabját dolgozza fel, vezényel Dinya Dávid, közreműködik a Simplicissimus Kamaraegyüttes, a Discantus Énekegyüttes és a Coincidance Tánctársulat.
    

Az Úrhatnám polgárok - La lumiere comique című előadáson olyan ismert Moliére-vígjátékok elevenednek meg, mint Az úrhatnám polgár, A szerelem mint orvos, a Dandin György, avagy A megcsúfolt férj, A képzelt beteg vagy A kénytelen házasság. A koncerten Rodica Vica szoprán és a Musica Ricercata közreműködésével Rameau kifinomult zenéje is megszólal.
  

Monteverdi Orfeója a korai barokk operák igazi örökzöldje, amelyet március 10-én két világsztár, Roberto Villazón és Baráth Emőke főszereplésével hallhat a közönség, a Freiburgi Barokk Zenekar március 11-i programja pedig a mindössze 26 évet élt Giovanni Battista Pergolesit állítja középpontba.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com