Két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens játszik Óbudán
Mint mondta, a jövő szombati bulin nosztalgiahangulat várható, bár a régi zenék mellett újak is elhangzanak. Sáthy Róbert, az 1980-tól létező ETA alapító tagja, basszusgitárosa és énekese arról beszélt, hogy ők is játszanak régi és új dalokat a koncertjükön, amelyen közreműködik a Ritmikon együttes és a VHK egykori tagja, a dobos Ipacs László.
"A punkzene manapság sokaknak egyszerűen csapkodó, zörgős zenét jelent, holott ennél jóval több. Mi megpróbálunk egyfajta ízt, érdekes dallamokat belevinni, a szöveggel együtt kritika, erő, lendület, jókedv jellemzi a punkot" - szögezte le Sáthy Róbert. A szövegek kapcsán Hemü azt mondta, a Kretensnél ezek tetszőleges korba helyezhetőek, és érzelmi típusú agressziót fejeznek ki, ami minden emberben ott bujkál. A két zenekar már a nyolcvanas évek elején sokat lépett fel együtt, volt, hogy betiltották, máskor figyeltették őket. Sáthy és Hemü kitért arra, hogy koncertjeiken a régi rajongóik mellett már azok gyerekei is ott vannak és éneklik a régi számaikat.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások