Kihirdették a jövő évi Campus Fesztivál első fellépőit

Jövőre ismét megrendezik az egyik legnagyobb magyar kulturális eseményt, a debreceni Campus Fesztivált, melyen már biztosan fellép Robin Schulz német dj-producer és Zaz francia sanzon-, jazz- és a soulénekesnő - olvasható a szervezők MTI-nek küldött közleményében.A két külföldi zenész mellett több mint harminc hazai előadó nevét átették közzé, a fesztivál weboldala szerint- mások mellett - ott lesz a 30Y, a Tankcsapda, a Halott Pénz, az AWS és Majka is. "Több nemzetközi produkcióval is tárgyalásban vagyunk, és bízunk benne, hogy még idén további, jól csengő neveket tudunk bejelenteni. A hazai színtérről is egy első ízelítőt kínálunk most, nagyon sok zenekar nevéről csak később fogjuk fellebbenteni a fátylat" - idézte Süli Andrást, a fesztivál programigazgatóját a közlemény.
   

Hozzátette, a jövőre 15 éves rendezvényen önálló színpadot kap a hiphop, valamint a rock- és metálzene, és a más műfajokat képviselő fiatal tehetségeknek is biztosítanak helyet. A 2023. július 19-én kezdődő négynapos fesztivál helyszíne ismét a debreceni Nagyerdő lesz, Robin Schulz július 20-én, Zaz július 22-én áll majd a Campus nagyszínpadára. A jövő évi Campus Fesztiválra december 31-ig vásárolhatók meg a kedvezményes bérletek, és hamarosan elérhető lesz az ajándékjegy is a közlemény szerint.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com