Kobajasi Kenicsiró is vezényel a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny megnyitóján

Az Erkel Színházban kezdődik a Solti György világhírű karmesterről elnevezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny kedden a Filharmónia Magyarország szervezésében, a vendégkarmester az 1974-es karmesterverseny győztese, Kobajasi Kenicsiró lesz.A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny zsűritagjaként is szerepet vállaló japán dirigens a Magyar Állami Operaház Zenekarával Ludwig van Beethoven IX. szimfóniáját mutatja be a közönségnek. Az est másik karmestere az előzsűri tagja, az 1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének legjobb magyar résztvevőjeként harmadik díjat nyert Kocsár Balázs lesz - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

    
A hangversenyen elhangzik Kodály Zoltán Galántai táncok című műve, valamint Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye Tomoki Szakata, a Filharmónia Magyarország szervezésében lezajlott 2016-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese előadásában Kocsár Balázs vezényletével. A megnyitón beszédet mond Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a verseny egyik védnöke, valamint Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.
    

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny szerdán és csütörtökön folytatódik az első fordulókkal a Magyar Állami Operaházban. A második fordulóknak október 9-én és 10-én, valamint a december 15-i döntőnek és a december 16-i gálakoncertnek a pécsi Kodály Központ ad otthont. Az eseménysorozat kiemelt célja, hogy az ifjú tehetségeknek nemzetközi lehetőséget adjon. A versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából, az elődöntőbe negyvenen jutottak.


A vezénylendő művek között nyitányok, szimfóniatételek, operarészletek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A versenyzőknek mindhárom forduló teljes repertoárját meg kellett tanulniuk, de a kottahasználat engedélyezett. Az első és második fordulóban közreműködik a Magyar Operaház Zenekara és a Győri Filharmonikus Zenekar, a döntőben a versenyzők a Pannon Filharmonikusokat vezényelve mérhetik össze tehetségüket.
    

A fordulókat október közepétől december végéig tíz alkalommal, heti rendszerességgel az M5 csatorna tűzi műsorra. A verseny első helyezettje 20 ezer euró, a második helyezettje 10 ezer euró, a harmadik helyezettje 5 ezer euró pénzdíjban részesül. A magas pénzjutalmak mellett több díjfelajánlás is segíti majd a karmestertehetségek szakmai karrierjét.
    

A verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Lady Valerie Solti, Solti György özvegye. A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com