Koncertsorozatot ad a MÁV Szimfonikus Zenekar a Francia Intézetben

Őszi koncertsorozatot indít a MÁV Szimfonikus Zenekar a Francia Intézetben, első alkalommal a vonósnégyes-irodalom kompozíciói szólalnak meg október 8-án - közölte a zenekar az MTI-vel.A sorozat első koncertjén, október 8-án a MÁV Szimfonikus Zenekar Vonósnégyese előadásában Johannes Brahms c-moll vonósnégyese, Weiner Leó csárdásból, rókatáncból és csűrdöngölőből merítő Divertimento No. 1-je, Joseph Haydn B-dúr "Der Sonnenaufgang" vonósnégyese, és Maurice Ravel Pavane egy infánsnő halálára című műve hangzik el. Az együttes tagja Bartha Mátyás (hegedű), Kerényi Dorottya (hegedű), Jobbágy Andor (brácsa) és Farkas Olívia (cselló).

Sztathatosz Sebestyén hegedűművész és Veress Ábel zongoraművész kamaraestje október 18-án a nagy mesterek és a virtuóz romantika világát idézi meg. A koncert a fiatal Johannes Brahms c-moll scherzójával kezdődik, majd Fritz Kreisler Három régi bécsi táncát és Eugene Ysaye virtuóz Hegedű szólószonátáját hallhatja a közönség. Az est második felében Liszt Ferenc Szerelmi álmok, Erik Satie Gnossienne no. 1., Gabriel Fauré Aprés un reve, Bartók Béla Román népi táncok, majd Pablo de Sarasate Andalúz románca és a világhírű Cigánydalok szólalnak meg.

A sorozat zárókoncertjén, november 21-én a MÁV Szimfonikus Zenekar 6 évvel ezelőtt alakult Csellóegyüttese lép színpadra. A műsor a 19. századi romantikus lírától a 20. századi argentin tangó ritmusáig ível. A lírai szépségű romantikus daraboktól Goltermann, Fauré, Bizet és Popper színes, drámai művein át Sosztakovics keringőjéig és Piazzolla tangóiig vezet az út.

A program középpontjában a cselló Paganinijeként emlegetett David Popper áll, aki a hangszer két arcát mutatja meg: a Polonaise de Concert a technikai bravúrt ünnepli, míg a megrendítő Requiem a cselló szívbemarkoló, mély siratója. A Csellóegyüttes vezetője Rózsa Richárd, a MÁV Szimfonikus Zenekar szóló csellistája.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com