Kormányszóvivő: az MTV fiatal, mobilis törzsközönségét célozzák meg

Az MTV European Music Awards budapesti díjátadójáról a fiatal, mobilis zeneszerető közönséghez fognak világszerte eljutni a Magyarországot bemutató képek. Ők azok, akik a pandémia lezárultával majd újra utazni kezdenek - mondta szerdán a kormányszóvivő.Szentkirályi Alexandra az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt arról, milyen előnyökkel jár Magyarország számára, hogy november 8-án - Londonnal közösen - házigazdája lesz az MTV EMA 2020-nak. A díjátadó show-t a koronavírus-járvány miatt online, közönség nélkül rendezik meg.

    
"Közel 180 országban tudják a nézők követni az eseményeket, így akár egymilliárd nézője is lehet a közvetítésnek. Így ennyien láthatnak magyarországi helyszíneket is" - emelte ki a kormányszóvivő. Mint kifejtette, a budapesti rendezés kivívásában szerepet játszott az ország épített történelmi öröksége, gyönyörű tájai, emellett az elmúlt tíz év turisztikai munkái is belejátszottak a döntésbe, hiszen évről évre rekordokat produkáltak a turisztikai számok.
    

"A rendezéssel éppen az a cél, hogy bár a pandémia miatt az idei év nehéz volt, és 2021 első fele is kihívásokat tartogat, ha visszaáll a verseny a nemzetközi turizmusban, akkor előnyből tudjunk indulni a rendezvénynek köszönhetően" - tette hozzá. Kitért arra, hogy az MTV EMA során négy magyarországi helyszínről lehet majd képsorokat látni, a hazai események egyik tudósítója Palvin Barbara ismert divatmodell lesz.
    

Lesznek fővárosi helyszínek ikonikus képekkel, illetve vidéki városok, amelyek eddig talán kevesebb figyelmet kaptak - tette hozzá a kormányszóvivő, megjegyezve: azt remélik, hogy a nézők kedvet kapnak Magyarországra utazni, és nem csak Budapestben gondolkodnak majd. Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a kormány az elmúlt években tudatosan azokat a nagy eseményeket próbálta Magyarországra hozni, amelyek figyelmet és jelentős turistaforgalmat generálhatnak az országnak. Ilyen volt például a 2017-es vizes vb is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com