Közös koncertet ad augusztus 20-án Szörényi Levente és a Vujicsics együttes Balatonfüreden

Közös koncertet ad Szörényi Levente és a délszláv népzenét játszó Vujicsics Együttes augusztus 20-án Balatonfüreden.A Balaton közelében első alkalommal láthatja majd egy színpadon a közönség a délszláv zenei hagyományokat ápoló zenekart és Szörényi Leventét a nemzeti ünnepen - emelte ki Fogarasi Lajos, a szervező Krokodil Rock munkatársa az MTI-nek. Mint hozzátette, a 2014 óta játszott, Hej barátom. című produkciót először Budapesten mutatták be, azóta évente néhány alkalommal adják elő, legutóbb Egerben a Kaláka fesztiválon hallhatták az érdeklődők.  

A Balaton-parti városban az ünnepi tűzijáték előtt először a Vujicsics Együttes lép színpadra, majd Szörényi Leventével közösen adnak elő Illés-számokat akusztikus kísérettel. Többek között olyan ismert dallamokat hallhat majd a közönség, mint A kugli, a Sárga rózsa, az Amikor én még kisrác voltam vagy a Hej, barátom.


Fogarasi Lajos felidézte, hogy Magyarországon az Illés volt az első rockzenét játszó együttes, amelynek dalaiban népzenei elemek jelentek meg, számos szerzeményükben hallhatók délszláv dallamok is. Így Szörényi Levente nagy örömmel fogadta a Vujicsics együttes ötletét, hogy közösen lépjenek színpadra - mondta a koncertszervező, hozzáfűzve, hogy a délszláv zenét játszó együttes 1974 tavaszán alakult Pomázon a helyi nemzetiségi táncegyüttes zenekaraként.
    

A balatonfüredi  koncert helyszíne a Gyógy tér, rossz idő esetén a sportcsarnok lesz. A produkciót október 23-án Budapesten is hallhatja a közönség a Kongresszusi Központban, ahol Tolcsvay László is színpadra lép majd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com