Közös turnéra indul a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom

Tízállomásos közös turnéra indul a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom.A hazai underground hagyományait őrző, Müller Péter Sziámi által vezetett csapat a legjobb URH-, Kontroll Csoport- és Sziámi-dalokon túl a legújabbakat is előadja. A Romano Drom az egyik legismertebb kelet-közép-európai cigányzenekar, alapítása óta a világzenei színtér állandó szereplője - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

    
A két zenekar együttműködése 2017 telén kezdődött a szilveszterre elkészített Boldog új évet! című közös dallal. Idén közös nyári fesztiválturnéra indultak volna, amelyet részben lehetetlenné tett, részben későbbre halasztott a járvány kitörése, de a két együttes újraszervezte a fellépéssorozatot. A turné keretében az óbudai Kobuci Kertben két koncert lesz, augusztus 16-án és 24-én, előbbire már minden jegy elkelt. Ez alkalommal a bemelegítésről Kiss Llászló (URH, Európa Kiadó) és Barabás Béla duója fog gondoskodni.
    

A vidéki helyszínek közül kiemelték a miskolci TeatRom Fesztivált, amelyen Borsod megye romák lakta településein és városrészein augusztus 15. és 23. között számos művészeti programot tartanak, és amelyen a két együttes augusztus 21-én lép fel. Mint hangsúlyozták, a fesztivált szervező Utcaszínházi Alkotóközösség országos látogatottságú rendezvény létrehozásán dolgozik, amely színvonalas kulturális kínálatot juttat el mélyszegény településekre, városrészekre, és a helyi kulturális értékeket láthatóvá teszi a szélesebb közönség számára.
    

A Müller Péter Sziámi AndFriends és a Romano Drom a közös turnén fellép még augusztus 30-án Kapolcson a Bondoró Fesztiválon, október 9-én a szarvasi Zebra Klubban, október 10-én a hatvani Retro Klubban, október 17-én a győri Dongó Music Hallban, október 31-én a várpalotai Alagsorban, november 14-én Debrecenben, a Víztoronyban, valamint november 21-én Kiskunfélegyházán, a Rocktárban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com