Lajkó Félix: élvezhető, szép zene lett, amit csinálunk

Élvezhető, szép zene lett, amit eddig a próbákon játszottunk ezzel a felállással, jól szól - mondta Lajkó Félix hegedűvirtuóz arról, hogy november 29-én új zenésztársakkal lép színpadra a fővárosi BOK Csarnokban."Az új kollégák fele valójában régi ismerős, a friss felállásban vannak fiatal titánok és öreg rókák is, mindenki profi. A koncerten sok virtuóz darab lesz, romantikus módon előadva" - fogalmazott Lajkó Félix az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában. Mint kifejtette, valamilyen szinten klasszikus dzsessz sztenderd az új felállás, de van benne tuba, kürt és cselló is, ami nem szokványos. Hozzátette: ha nagyobb felállásban játszik, akkor örömzene van, duóban a két ember önkifejezése és kapcsolódása a lényeg, de az igazi számára mindig a szóló.

    
"Az improvizáció azért is fontos, hogy nekem ne legyen unalmas egy produkció. Ha mindig ugyanazt kellene eljátszanom, nem biztos, hogy ugyanúgy tudnám élvezni, így viszont mindig változtatok egy kicsit" - jegyezte meg a vajdasági hegedűvirtuóz. Kitért arra, hogy a BOK csarnokbeli fellépés előtt még játszik Varsóban a lengyel Volosi zenekarral és megy Azerbajdzsánba is. Lajkó Félix néhány hete Japánban járt, ahol Tanaka Min budoh táncossal - akivel több mint két évtizede dolgozik - lépett színpadra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com