Lajkó Félix és a Volosi lemeze megkapta a lengyel Fonogram-díjat

Elnyerte a legrangosabb lengyel zenei elismerést, a helyi Fonogram-díjat Lajkó Félix és a Volosi közös albuma. Az elismerést a folk kategóriában kapta meg a lemez.A lengyel zenei elismerés díjazottjait rangos nemzetközi zsűri választotta ki a jelöltek közül.
A díjátadó gála a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a győztesek listáját online tették közzé - közölte Lajkó/Volosi-lemez kiadója, a Fonó Budai Zeneház csütörtökön az MTI-vel.

    
A vajdasági hegedűvirtuóz és a vonós muzsika lengyel fenegyerekeinek tartott Volosi együttes közös lemeze tavaly májusban jelent meg, majd hónapokon át szerepelt dobogós helyen a legmeghatározóbb európai nemzetközi listán, a World Music Charts Europe-on (WMCE). Az anyagot a brit világzenei magazin, a Songlines az elmúlt év legjobb tíz albuma közé választotta és beszavazta a Top of the World válogatásába, a napokban pedig az elmúlt öt év legjobb ötven lemeze közé tette. A régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts toplistájának élére szavazta a felvételt, 2019-es összesítésben szintén dobogós helyen hozta. A lemezt Magyarországon is Fonogram-díjra jelölték.
   

"Az új kortárs zenében, amelyet Lajkó és a Volosi képvisel, újraértelmezték saját népzenei hagyományukat, újragondolták a közép-európaiságot és a vonós kamarazene határait, a klasszikusok kottalapozgatását pedig egyszerűen jegelték. Szabad és önfeledt zenét hoztak létre" - idézi a közlemény Horváth Lászlót, a lemez producerét, a Fonó vezetőjét.
    

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Rejtélyes zenészek és együttesek

Rejtélyes zenészek és együttesek

Tíz híres előadó különös legendája.

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

http://ujhazak.com