Lana Del Rey is fellép a fesztiválon

Lana Del Rey amerikai dalszerző-énekesnő is fellép az idei Sziget fesztiválon, amelyet augusztus 8. és 15. között rendeznek meg - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.Az összegzés szerint a friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. A generációja egyik legnagyobb tehetségének tartott Lana Del Rey augusztus 10-én lép fel a Szigeten.

    
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szerint a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra. A most bejelentett világsztár mellett a Nagyszínpad fő fellépői között van az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Gorillaz, Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford & Sons is.
    

A közlemény felidézi, hogy fellép a Szigeten a svéd Fever Ray, aki a testvérével alapított The Knife mellett 2009-ben mutatkozott be szólóelőadóként, második lemeze pedig tavaly jelent meg. Két multi-instrumentalista énekes-dalszerző is visszatér a Szigetre: különleges popzenéjét hozza el Borns, míg folkos-bluesos dalait Asaf Avidan.


A holland elektronikus zenei élet nagyágyúja, Don Diablo is érkezik, de az indie-elektropop műfajban alkotó fiatal norvég tehetség, Aurora is látható lesz a Szigeten. Áprilisban megjelenő új lemezét hozza el az új-zélandi Unknown Mortal Orchestra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti Zhu, a német DJ-producer, Tujamo, a Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist és SG Lewis.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com