Lezárult a Sziget fesztivál részvételével zajlott uniós GrassrEUts projekt

Véget ért a Sziget fesztivál részvételével, az EU Kreatív Európa programja keretében támogatott kétéves GrassrEUts projekt, amelynek keretében fiatal előadók (Magyarországról a Sonya zenekar és Saya Noé) kaptak lehetőséget nemzetközi fesztiválfellépésekre.A projekt Európa és környéke fesztiváljait tömörítette, hat ország részvételével zajlott. A Sziget mellett szerepelt benne a horvátországi Seastar, a tunéziai Tabarka Jazz Festival, a portugál NOS Alive, valamint a Music Saves Ukraine szervezet, illetve egy norvég alapítvány, a KUN Egyenlőség és Sokszínűség Központ (KUN Centre for Equality and Diversity)" - mondta Bóna Márk, a Sziget booking managere egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

Mint felidézte, a projekt 2024 novemberében indult, és az első évben a résztvevő országok nemzeti szinten választottak ki öt-öt ígéretes előadót, akik felléphettek a helyi fesztiválokon, a közönség által közülük két-két zenei produkció pedig a partnerfesztiválokon is bemutatkozhatott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bóna Márk hozzáfűzte: a folyamatot az alulról építkező (grassroots) megközelítés tette különlegessé, hiszen a közönség döntötte el, mely előadók mutathassák meg magukat külföldi színpadokon. Kurucz Orsolya, a program munkatársa kitért arra, hogy a GrassrEUts projektre egymillió eurós támogatást nyert el fesztiválokból összeálló nemzetközi konzorcium.

"A Kreatív Európa pályázatokhoz kapcsolódó projekteknek tükröznie kell az Európai Unió által képviselt értékeket, a nemek közötti egyenlőséget, illetve a zöldítést, emellett a digitalizáció is kiemelt téma volt, hiszen a közönség digitális felületeken tudott a fellépőkre szavazni. A nemek közötti egyenlőségről a KUN tartott workshopokat, a Sziget tapasztalataira elsősorban a fesztiválok fenntarthatóságának előmozdításában számítottak" - emelte ki.

A horvátországi Seastar fesztivál Nautilus Stage színpadán a portugál Libra és a Sonya, a tunéziai Tabarka Jazz Festival OFF Stage-én a portugál Mao Cabeca és a szerb Inner Sense, a portugál NOS Alive-on a Sonya (Heineken Stage), az ukrán Maria Lui (WTF Stage) és Saya Noé (WTF Clubbing) mutatkozott be. A Sziget dropYard színpadán Libra és a tunéziai Illbucks, a Buzz színpadon pedig az ukrán Yarima, a szerb Luke Black és a tunéziai Soudeni lépett fel.

Korbucz Sonya, a Sonya zenekar énekes-gitárosa elmondta a sajtóbeszélgetésen, hogy angol nyelvű dalaikkal, shoegaze-postrock zenekarként produkciójuk jól illett a külföldi fesztiválok színpadához, és még helyi zenei rádiók is leadták a koncertjüket. Somló Pál, a csapat gitárosa arról beszélt, hogy a portugáliai NOS Alive-on eddigi talán legemlékezetesebb koncertjüket adták. Saya Noé (Kőrös Mimi) alternatív zenei dalszerző, énekes szintén arról beszélt, hogy az európai élmények és tapasztalatok komoly lökést adhatnak egy hazai előadó karrierjében. Az MTI kérdésére Bóna Márk elmondta: tervezik a projekt folytatását.

"Elképzeléseinket kicsit átalakítva, az elmúlt két év tapasztalatait felhasználva, a mostani formát valamennyire leegyszerűsítve, ugyanakkor több európai fesztivál részvételével szeretnénk létrehozni egy tehetségkutató és turnétámogató programot" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bemutatta fogságban született dalait egy korábbi túsz Izraelben

Bemutatta fogságban született dalait egy korábbi túsz Izraelben

Bemutatta fogságban született dalait Szagi Dekel-Hen, a Gázai övezetben közel másfél évig fogva tartott, majd kiszabadult izraeli túsz hétfő este egykori kibucában, Nir Ózban - jelentette a Ynet hírportál.

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

http://ujhazak.com