Madarász Gábor: az áthangszerelés vékony jég

A dalok áthangszerelése egy másik stílusba egy kicsit vékony jég a versenyzők számára, azért vagyunk mellettük, hogy ezt a feladatot is sikeresen megoldják - mondta Madarász Gábor "Madi" zenész, A Dal 2026 egyik mestere pénteken az M1 aktuális műsorában.A közmédia idei dalválasztójának szombati, harmadik elődöntőjében ismét áthangszerelve csendülnek fel a versenydalok, majd a vasárnapi extra adásban derül ki, melyek lesznek azok a produkciók, amelyek bejutnak a döntőbe.

"Nekünk az a feladatunk, hogy segítsünk a versenyzőknek az áthangszerelésben. Mindenki szépen megoldotta a feladatát, nem nagyon kellett belenyúlni az általuk elvégzett munkába. Ilyenkor az előadóknak kicsit át kell állítaniuk magukat, miközben vékony jégen járunk, hiszen vigyázni kell, hogy az áthangszerelés stílusgyakorlata ne váljon paródiává" - hangsúlyozta Madarász Gábor.

A zeneszerző, gitáros, mások mellett az iLand és Ákos zenekarának tagja a műsorban hozzátette: a hozzá tartozó három előadó - két énekesnő, Re Va Dame és Borostyán, valamint egy popduó, Zabos Regina és Káté - egyaránt nagyon tehetséges, mentoráltjai "professzionális figurák". Kitért arra, hogy nagyon fontos, ki hogyan énekli el a dalát az új - akár akusztikus, rock-punk, vagy reggae - stílusban.

"Teljesen más látásmódot ismerek meg ebben a műsorban, a fiatalok sok esetben másként látják a dolgokat, mint én, ami tanulságos, sokat lehet tanulni tőlük" - jegyezte meg a gitáros.

Madarász Gábor szerint a dalok áthangszerelésével a fiatalok ízelítőt kapnak a zenei világból, ez új terep, mélyvíz számukra, ami nem mindenkinek teljesíthető azonnal, ezért van szükség a mesterek tanácsaira, amelyek általában segítenek a feladatok megoldásában.

A Dal harmadik elődöntője szombaton 19 óra 35 perctől látható a Dunán, az extra adás vasárnap este 19 óra 35 perctől.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com