Magyar előadók a Budapest Park színpadon

Új helyszínen várják a magyar könnyűzene kedvelőit idén a Sziget fesztiválon. A Budapest Park Stage by Johnnie Walker elnevezésű színpadon öt napon keresztül, napi négy-öt műsorsávban lépnek fel a hazai zenei élet meghatározó szereplői, akik már a Budapest Parkban is többször bizonyítottak.Az idei Szigetet augusztus 11-től 15-ig rendezik meg. A Budapest Park Stage-en a fellépők között több generáció képviselőit láthatja majd a közönség, koncertet ad többek között Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Majka, a Bëlga, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, valamint a Quimby - közölte Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

"Bár a Sziget eddig is számos magyar fellépőnek adott helyet a fesztivál különböző helyszínein, idén még nagyobb hangsúlyt helyezünk a hazai zenei élet sztárjaira.

Amellett, hogy továbbra is minden színpadon lesznek magyar produkciók, a Budapest Parkkal együttműködésben kialakítunk egy olyan helyszínt, ahol koncentráltan mutatjuk be a magyar zenei színtér színe-javát" - idézte Gerendai Károlyt, a fesztivál alapítóját a közlemény.

Mint fogalmazott, a Budapest Park több mint egy évtizede tartó népszerűsége garancia számukra az új magyar színpad sikerére. Hozzátette: fontosnak tartották, hogy mind méretében, mind hang- és fénytechnikájában kiemelkedő színpadot biztosítsanak a Budapest Parknak.

Pálffy András, a Budapest Park alapítója szerint örömmel vágtak bele ebbe az együttműködésbe, mert számos olyan szakmai és közösségi szinergiát látnak benne, amely hosszú távon is értéket teremt a Sziget és a Budapest Park számára.

"Különösen fontos számunkra, hogy a legnagyobb nemzetközi produkciók és a különböző kultúrák találkozásának teret adó Szigeten létrejöjjön egy olyan közeg, ahol a hazai közönség is sajátjaként élheti meg az élményt. A jól ismert Park-hangulat mellett az éjszakai programok lendületét is magunkkal visszük a Szigetre".

A Budapest Park Stage-re olyan zenekarok is érkeznek, amelyek már az első Diákszigeten ott voltak. Ilyen például a Kispál és a Borz vagy a Tankcsapda. Utóbbi az akkori időszak meghatározó punk-rock albumával, A legjobb méreg dalaival jön újra. Szintén a fellépők között lesz a Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Bëlga, a Péterfy Bori & Love Band, az Irie Maffia, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Parno Graszt, Majka, a Blahalouisiana, az Ivan & the Parazol, Byealex és a Slepp, Kolibri, a Platon Karataev, a Lazarvs, az AWS, az Analog Balaton, a Mirror Glimpse, Beton.Hofi, Pogány Induló, Co Lee, Mehringer, valamint Manuel.

Az új színpad és egyben a Sziget idei záró koncertjét a társalapító, Müller Péter Sziámi és zenésztársai fogják adni. A hagyománynak számító záró aktusnak külön aktualitást ad a szövegíró és énekes 75. születésnapja.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com