Már 800 ezren látogattak a Magyar Zene Házába

Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás.Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna, a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások - mondta el az intézmény várható programjait bemutató, csütörtöki sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató.
    

"Olyan sok mindent elértünk, amit nem is mertünk remélni" - fogalmazott, hozzátéve: megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót, köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik. A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül. Az adventi időszakban Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán, majd a különleges tér első gyerekeknek szóló programjában Berg Judit Lengemeséje kel életre.
    

A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is - közölte. Horn Márton intézményigazgató elmondta: januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz. A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat, az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat.
    

Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül, az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le. A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is - harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be -, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek.
    

Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming, itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.
    

A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig - Méhes Csaba pantomimművész segítségével - az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget.
    

Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül. A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is.
    

Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet, míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd - közölte Halmos Ádám. Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet.
    

Batta András Szubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül. A Rutkai Bori Banda Furfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban.
    

A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével. A Magyar Zene Háza zenepedagógiai foglalkozásain a nyitás óta már több mint kétezer diák vett részt; 2023-tól ezeknek a programoknak a tizedét látás- és hallássérült iskolás csoportok számára tartják fenn - mondta el Severinghaus Artemisz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com