Már lehet szavazni Budapest dalára

Már várják a szavazatokat Budapest dalára; a projekt keretében 13 szerzeményre lehet voksolni április 25-én éjfélig. Budapest dalát április 26-án hirdetik ki a Thália Színházban.Lezárultak a jelentkezések, mintegy száz pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat Budapest Dal 2019 címmel meghirdetett pályázatára. A szakmai zsűri az eredetileg tervezett öt helyett nyolc szerzeményt választott ki a meghívott öt előadó zenéje mellé, közülük a közönség választja ki a győztest - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

    
Az idén immár második alkalommal kiírt Budapest Dal pályázat szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe. Lényegesen színvonalasabb szerzemények érkeztek, mint tavaly, a daloknál figyelembe vettük, mennyire illeszkednek 2019 trendjébe - idézte a közlemény Joós Istvánt, a Budapest Dal CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatóját, a zsűri elnökét.
    

A szervezők felkérését korábban Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és Tóth Andi, valamint a New Level Empire fogadta el, a zsűri döntésével még Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee került a döntőbe és versenyezhet szerzeményével a Budapest Dal 2019 cím elnyeréséért.
    

A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István (Rózsa Records), Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet. A dalokra a szavazatokat április 25-én éjfélig a https://budapestdal.hu/ weboldalon lehet leadni.


Indul egy játék is a https://www.facebook.com/BudapestDal/ oldalon, ahol jegyeket sorsolnak ki az április 26-ai gálára, amelyet a fővárosi Thália Színházban rendeznek. Itt fogják bejelenteni, ki nyerte a versenyt. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat és oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban részesül.
    

Tavaly Radics Gigi előadásában a Budapest Szerelem című számot választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című dala kapta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com