MazsiMÓ GipsyMÓ-koncert a Gipsy Kings szellemében

Bemutatkozik a hazai közönségnek a MazsiMÓ GipsyMÓ projekt. A supergroupnak is nevezhető csapat, amely a világhírű Gipsy Kings zenéje előtt tiszteleg, június 18-án lép fel a Fonó Budai Zeneházban."Katalán rumbát játszunk, ami az ötvenes-hatvanas évek barcelonai roma közösségében indult, és a Gipsy Kings flamencós, salsás, popos muzsikájában csúcsosodott ki. Régóta készülünk a bemutatkozásra, tavaly ősszel lett volna egy nagy koncertünk a MOMkultban, de azt a koronavírus miatti korlátozások meghiúsították" - mondta Rostás Mihály Mazsi, a csapat vezetője az MTI-nek.
    

A MazsiMÓ GipsyMÓ-ban az elsősorban a Romengóból ismert gitáros, énekes mellett a hazai roma zenei színtér számos kiváló képviselője játszik. Az együttes létrehozásában az énekes Balogh Guszti (Vojasa, East Gipsy Band) is fontos szerepet játszott. Rostás Mazsi kitért arra, hogy a formáció az elmúlt hónapokban folyamatosan próbált és néhány hete, a Bakáts tér felújítása alkalmából tartott rendezvényen léptek fel először.
    

A zenekar nevében kétszer szereplő mó annyit jelent lovári nyelven, hogy te, és akkor is használják, ha valamit külön szeretnének nyomatékosítani. "Mostani repertoárunkban többségben vannak a Gipsy Kings-dalok, emellett eljátszunk néhány világslágert, illetve a zenekari tagok szerzeményeiből, egy-egy Romengo vagy Vojasa-darabot. Igyekeztünk olyan Gipsy Kings-számokat választani, amelyek nem annyira ismertek, mint a Volaré vagy a Bamboléo, persze ezek is elhangzanak" - fejtette ki Rostás Mazsi.
    

A Gipsy Kings jelenleg két változatban létezik és koncertezik. Az egyik, a Nicolas Reyes és Tonino Baliardo által vezetett formáció júliusban fellép a VeszprémFesten. "Sajnos ritkán játszanak Magyarországon, pedig nagy táboruk van. A MazsiMÓ GipsyMÓ-ban is minden a buliról, az örömzenélésről szól, a többi zenekarom, a Romengo, a Cigány Hangok, a Lakatos Mónika FolkTrió vagy a Romanimo-Duo stílusa azért merőben más".
    

A MazsiMÓ GipsyMÓ-ban Rostás Mazsi és Balogh Guszti mellett Lakatos Róbert, Rostás Zoltán, Kovács A. Máté, Balogh Noé és Alex Torres gitározik és énekel, Bordás Péter basszusgitáron, Csipkés Sándor billentyűs hangszereken, Kerényi Nemimre Ákos ütőhangszereken játszik, Hőnich Henrik pedig dobol. "Még az idén szeretnénk megjelentetni egy MazsiMÓ GipsyMÓ-lemezt, amelyen hangsúlyosabbak lesznek a saját szerzemények. Törekszünk arra, hogy a Gipsy Kings világa, hangzása jelen legyen ezekben a dalokban is, kiegészítve a magyarországi cigány életérzéssel" - jegyezte meg Rostás Mazsi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com