Meghosszabbították a jelentkezési határidőt március 10-ig

Március 10-ig meghosszabbították a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik évadának jelentkezési határidejét - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.A Duna Televízióban látható Kamara Virtuózok elnevezésű évadba olyan muzsikáló csoportok jelentkezését várják, "amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül" - olvasható a közleményben.

    
Az együttesek tagjainak száma legalább három, legfeljebb 10 fő lehet, az átlagéletkor nem haladhatja meg a 35 évet. Bármely akusztikus hangszerrel lehet jelentkezni, ami mozgatható és szállítható. Énekegyüttes vagy ének- és hangszeregyüttes is nevezhet az idei megmérettetésre. Lényeges, hogy egy együttesnek legfeljebb kettő olyan tagja lehet, akinek felsőfokú zenei végzettsége van.
    

A jelentkezéseket a virtuozok@mtva.hu címre várják a szervezők. A pályázóknak az e-mailben összesen öt, egyenként 3-8 perc hosszúságú zeneművet - a reneszánsztól a kortárs zenéig - kell megadniuk, valamint az egyik darab vágatlan videofelvételét is mellékelniük kell. A műsorba azok jelentkezését is várja a csatorna, akik az előző évadok válogatói során nem jutottak tovább és most másokkal együtt ismét szeretnék megmérettetni magukat - írja a közlemény, amely szerint a tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén, megszerettetésén túl a Virtuózok idei szezonja az együtt-zenélés örömét, közösségformáló erejét kívánja átadni a nézőknek.
    

A Kamara Virtuózok felhívásáról bővebb információ a www.mediaklikk.hu/virtuozok oldalon található.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com