Menyhárt Jenő: nem sújt le, hogy 60 éves leszek

Úgy érzem, energikus, friss korszakban vagyok, nem sújt le, hogy 60 éves leszek - mondta Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere az MTI-nek. A zenész a kerek évforduló alkalmából április 14-én egyszeri, különleges koncertet ad csapatával és néhány vendéggel a fővárosi MOM Sportban."Van, aki a múlt miatt tisztel vagy szeret egy zenekart, mások a mai dolgokra reagálnak, megint mások a kettőt összehasonlítgatják. Ez régen ugyanígy működött; amikor az Európa Kiadóval írtunk számokat, azokat sokszor az URH dalaihoz mérték. Örülök, ha elismerik, amit korábban csináltam, de azt szeretném, ha a kerek egész kerülne terítékre, nem szeretnék bezárva lenni a nyolcvanas évekbe" - hangsúlyozta Menyhárt Jenő, aki a koncert másnapján, április 15-én tölti be a 60-at.

    
Az énekes, gitáros a rövid URH-időszak után 1981-ben Kiss Llászlóval és Salamon Andrással alakította meg az Európa Kiadót, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal és számos tagcserén túl ma is aktív. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik - elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) -, valamint koncertjeik komoly hatással voltak a hazai zenei színtérre. Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg.
  

"Számomra nem olyan fontos, hogy egy szám régi vagy új, mert mindegyiknek megvan a saját élete. Nem állandó a viszonyom hozzájuk, időnként játsszuk őket, máskor meg nem, később megint előkerülhetnek. A dalok az életről szólnak, és ha sikerül megragadni az élet egy-egy szegmensét, akkor az sokáig érvényesen tud hangzani. Az egyik dal elvezet a másikhoz, a Romolj meg vagy a Küldj egy jelet ugyanúgy része alkotói munkásságomnak, mint a mostanában születettek" - hangsúlyozta Menyhárt Jenő.
    

A zenész 1994-ben az Egyesült Államokba költözött, és több mint tíz évig élt ott (eközben a basszusgitáros Kiss Llászló Ausztráliába ment). Ez idő alatt keveset zenélt, többek között környezetvédő szervezeteknek dolgozott; az Európa Kiadó csak időszakonként, néhány koncert erejéig állt újra össze. Az együttes 2013-ban, húsz év szünet után új dalokkal jelentkezett, de az alapvető változást a 2017 eleji átalakulás, a tagcserék hozták meg, a zenekar azóta rendszeresen fellép és számokat készít.
    

"Ez egy állandó változásban lévő történet, amelyet mindenekelőtt az alkotói inspirációk határoznak meg. Amikor visszajöttem Magyarországra, sem a nyelvvel, sem a helyzettel nem voltam olyan viszonyban, hogy új számokat írjak. A folytatáshoz rá kellett találni a jelenkori Európa Kiadóra. A mostani csapat szerintem friss és erőteljes, a zene az utóbbi időben megint fontosabb lett az életemben" - fejtette ki Menyhárt Jenő.
    

Elmondta, hogy az előző felállás sok szempontból már nem volt működőképes hosszú távon. A régi tagok közül Menyhárt mellett csak Gyenge Lajos dobos maradt, az Európa Kiadóban 2017 januárja óta Bujdosó János gitározik, Tóth Zoltán Spenót basszusgitározik, Kálmán András pedig billentyűs hangszereken játszik. Ez a felállás készítette tavaly a Nincs kontroll című négyszámos EP-t.
    

"Vannak születőben újabb dalok is, most gondolkozunk azon, milyen formában tegyük közzé őket" - mondta Menyhárt Jenő. A születésnapi koncert egyik vendége Kiss Llászló, akit Menyhárt hetedikes kora óta ismer (mindketten a BEAC serdülőben fociztak), számos megszakítással több mint harminc éven át zenéltek együtt. Kiss szintén 60 éves.
    

"Jó ideje csak laza, távoli kapcsolatban vagyunk, de ilyen már korábban is volt, például amerikai tartózkodásom idején. Amikor mostanában Budapesten van, akkor a Müller Péter Sziámi AndFriendsszel szokott zenélni, de jó lesz vele újra egy színpadon állni" - jegyezte meg Menyhárt Jenő. A fellépő vendégek fontos szerepet játszottak az ünnepelt életének korábbi szakaszaiban. Kiss Llászló mellett ott lesz a MOM Sportban Müller Péter Sziámi, akivel Menyhárt az URH-ban volt együtt, illetve a Balaton vezetője, Víg Mihály, akivel 1981 és 1984 között a Trabantban dolgozott.


Szintén zenélni fog az esten a billentyűs Varga Orsolya, aki 1988-tól 2012-ig játszott az Európa Kiadóban (ma az AndFriends tagja), Hegyi Zoltán, aki (szintén a nyolcvanas években) a Sexepilben énekelt, valamint Menyhárt legidősebb fia, Leó. "Leó sokáig gitározott a Bijou zenekarban, de néhány éve abbahagyta a zenélést. Amerikában egy időben sokat játszottunk otthon együtt, ismeri egykori New York-i zenekarom, a Mr. Con & the Bioneers Brave New World Orchestra repertoárját, meg van is egy-két szám, amelyben ő gitározik és nem én. Persze örülök, hogy a fiam és én egy színpadon fogunk állni" - fűzte hozzá Menyhárt Jenő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com