Miniszteri biztos: megalakult a hangszercsere bizottság

Megalakult a hangszercsere bizottság, amely a Hangszercsere program gördülékenységét biztosítja - mondta Rónaszékiné Keresztes Mónika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos szerda reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.A miniszteri biztos elmondta, a zenei iskolák a specifikus igényeikkel fordulhatnak a bizottsághoz a hangszercsere@emmi.gov.hu címen. Hozzátette, a kormány a fiatalok zenei nevelésének támogatása céljából Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából hirdette meg a Kodály-programot, amelyhez kapcsolódóan Magyarország 2018-as központi költségvetéséből hárommilliárd forintot biztosítottak hangszercserére, valamint a Hangszercsere programmal összefüggő köznevelési művészetoktatási feladatok támogatására.

    
Tavaly a zenei iskolák fele szerezhetett be hangszereket, idén pedig a másik felének biztosítják - szintén 3 milliárd forintból - ugyanezt a lehetőséget. A program bővült a hangszerek tartozékainak biztosításával. Elsősorban az állami fenntartású iskolák jelentkezhetnek a programra, de az egyházi, sőt a nemzetiségi önkormányzatok zenei oktatási intézményei is bekapcsolódhatnak.
    

Tavaly a programban a legnépszerűbbek alapfokon a pianínók, felsőfokon pedig a mesterzongorák voltak, de a vonós és a fúvós hangszerekre is nagy volt az igény - mondta, hozzátéve, idén újra felmérik az szükségleteket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com