Négy hangverseny-sorozat szerepel a Zuglói Filharmónia programkínálatában

Négy hangverseny-sorozatot hirdet a 2019-2020-as évadra a Zuglói Filharmónia, amelyek között a Pastorale családi sorozat is megtalálható.Záborszky Kálmán, a Zuglói Filharmónia vezető karmestere, művészeti vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy a zenekar 65. évébe lépett. Az évad programjait ismertetve kiemelte: a Rákóczi-emlékév alkalmából egy zenemű megírására kérte fel Zarándy Ákost. A Téli bérlet első előadásán, november 9-én a zeneszerző Rákóczi-concerto tárogatóra és zenekarra című művének ősbemutatója is hallható lesz a Pesti Vigadóban.

    
Zarándy Ákos elmondta: 3 tételes versenyműről van szó. A fő célkitűzés az volt, hogy a barokk és klasszikus hagyományokat kövesse, kuruc kori táncokból, Rákóczi-korabeli dallamokból merített. A műben elhangzik a Rákóczi nóta, mint mondta, ez lesz a versenyműben a legtradicionálisabb rész, a többit kicsit modernebbre fogalmazta.
    

Záborszky Kálmán az új műről úgy fogalmazott: ehhez hasonló alkotás nem született még. A Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) való együttműködés keretében megvalósuló Téli-bérlet első előadásán az új darab mellett Rossini Semiramis-nyitánya és Schumann 4. szimfóniája hangzik el. A Zuglói Filharmónia további állandó sorozatai között van a Stephanus-bérlet a Müpában és a Gaudeamus-bérlet a Zeneakadémián.
    

A Stephanus-bérlet első hangversenyéről a művészeti vezető elmondta: a november 17-i koncert programján Verdi Quattro pezzi sacri és Wagner A Walkür című darabja III. felvonásának zárójelenete kap helyet. A koncerten Brünnhilde Szutrély Katalin, Wotan Perencz Béla lesz, a rendező pedig Losonczi Anita. A művészeti vezető a Gaudeamus-bérlet negyedik koncertjéről is beszélt, amely 2020. március 28-án Vashegyi György vezényletével valósul meg a Zeneakadémián.
    

A koncerten Haydn A lakatlan sziget című művének nyitánya, Mozart K. 482-es számú Esz-dúr zongoraversenye és K. 365-ös számú Esz-dúr versenyműve két zongorára, valamint Haydn 70. D-dúr szimfóniája hallható. Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a Zuglói Filharmónia komplex művészeti sorozatainak szerkesztő-műsorvezetője kiemelte: a Pastorale családi sorozat 2020 áprilisában a 250. előadásához érkezik. A program 22 éve indult el, 2016-tól a Pesti Vigadó dísztermében zajlanak az előadások, 2017-től pedig az M5 kulturális csatorna minden programot közvetít. 1997-ben, a sorozat indulásakor az volt a céljuk, hogy életreszóló élményt adjanak. Az idén a sorozat négy dupla előadásból áll.
    

Elmondta: minden évben bemutatnak egy zenés színházi produkciót, bevezetésként az operaműfajba két tematikus koncertet adnak, májusban pedig egy népzene-néptánc programot tűznek műsorra. A Zuglói Filharmónia és az MMA közös rendezésében megvalósuló családi előadássorozatban, a Pesti Vigadóban 2020 januárjában Fantasztikus szimfónia címmel Berlioz világát mutatják be. Februárban Mesternő és tanítványa címmel Kertesi Ingrid énekművész és Subedi (Szentes) Anna kerül a középpontba. Áprilisban Szőnyi Erzsébet két egyfelvonásos gyermekoperáját mutatják be, májusban "Munkálódik a cimbalmos" címmel Balogh Kálmán cimbalomművész lesz a főszerepben - sorolta a Pastorale előadásait.
    

Elmondta: programok állandó vendégszereplői közé tartoznak a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói. Beszélt a nyolc éve elindított, Felfedezőúton című, fiataloknak szóló összművészeti sorozatukról is, amelynek indulása óta 16 különböző programot mutattak be a 10-18 és a 5-10 éves korosztálynak, a gyerekeket szervezetten, iskolaidőben hozzák el az előadásokra.
    

Arról beszélt, hogy az iskola kötelessége megadni a művészeti élményt a gyerekeknek, ez nem bízható a véletlenre. 2011-től szociokulturális háttértől függetlenül, iskolaidőben, rendszeresen mutatták be a gyerekeknek az előadásokat, amelyeket a komplexitás - a zene mellett a társművészetek jelenléte -, a változatosság, a feszes szerkesztés és az életkori sajátosságok figyelembevétele jellemez. Mint kiemelte, októberben tartják a Felfedezőúton 300. előadását, a 100 ezredik nézőt pedig 2020 tavaszán köszönthetik a Zuglói Zeneházban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com