Nemzetközi hegedűversenyt rendeznek a hétvégén Miskolcon

A Magyarországgal szomszédos országok, valamint a Visegrádi Négyek országainak 22 év alatti hegedűsei mérik össze tudásukat a III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyen csütörtöktől vasárnapig a miskolci Zenepalotában - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.A közleményben kiemelték, hogy a Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében megvalósuló hiánypótló korosztályos verseny szerves része a FAB háromlépcsős versenyrendszerének és a magyar hegedűoktatás fénykorát, a Hubay-iskola szellemi örökségét viszi tovább.

A régió tíz országának tehetségei mellett november 13-16. között Miskolcra érkezik az ugyanezen országok kiemelkedő hegedűművészeiből és hegedűtanáraiból álló rangos zsűri is, amelynek elnöke idén Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Vonós Tanszékének vezetője - olvasható a közleményben.

Az esemény összdíjazása 5500 euró. A verseny emellett további lehetőségeket nyit meg a fiatal hegedűművészek nemzetközi karrierútján, hiszen a döntőbe jutók automatikusan indulhatnak a FAB legmagasabb szintű nemzetközi világversenyén, a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen, az első fordulóból tovább nem jutók pedig a zsűri tagjainak mesterkurzusain vehetnek részt - tájékoztattak a sajtóanyagban.

A III. Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűverseny eseményein való részvétel a közönség számára ingyenes. További részletek a fesztivalakademia.hu weboldalon találhatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com