New Yorkban lép fel a hétvégén a Budapesti Fesztiválzenekar
A második est első fele formabontó: a zenekar egymás mellé állítja az eredeti, Bartók által gyűjtött népzenét és a zeneszerző kompozícióit Sebestyén Márta közreműködésével. Az est második felében A kékszakállú herceg vára című opera csendül fel Cser Krisztián és Komlósi Ildikó közreműködésével. A Hamburgot és Luxembourgot is érintő turnén Fischer Iván karmester betegsége miatt Káli Gábor mutatkozhatott be a zenekar élén. A fiatal karnagy 2018-ban elnyerte a Hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyén is első lett, így 2019-ben már a Bécsi Rádiózenekar élén debütálhat a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.
Párizsban is most először lépett fel, ahol a Müpa együttműködésével rendezett magyar zenei hétvégén szombaton és vasárnap is nagy sikert aratott a 2000 férőhelyes Philharmonie de Paris közönsége előtt. A Philharmonie de Paris, a Cité de la Musique és a Müpa együttműködésében megvalósult tematikus hétvégén minden a magyar kultúráról, a magyar zeneművészet páratlan gazdagságáról szólt - hangsúlyozta a Müpa szerdai közleménye.
Mint írták, a Cité de la Musique koncerttermében szintén teltház és tapsvihar köszöntötte Balogh Kálmán cimbalomművészt és zenésztársait, nagy sikerű koncertet adott Lakatos Mónika és a Romengo, számtalan kísérőprogram adott ízelítőt a Kárpár-medence népzenei kincseiből, a francia kórusok és együttesek kamarazenekari koncertjein világhírű magyar zeneszerzők, többek között Kodály, Bartók, Bárdos és Ligeti művei csendültek fel.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások