Novák Irén: a vallásos könnyűzene közösségeket teremt

A vallásos könnyűzene közösségeket teremt, az ezt támogató program ezt segíti. Erről Novák Irén beszélt kedden a közmédiában."A mai kor embere is keresi a kapcsolódási lehetőséget a bibliai történetekkel, az igehirdetéssel. A könnyűzene kicsit könnyedebb formában, a fiatalokhoz közelebb álló módon lehet Isten dicsőítésének egy formája, ahogy azt klasszikus módon az imádságban, a komolyzenében, a zsoltárokban tesszük meg" - fejtette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter vasárnap jelentette be, hogy a tárca idén is 350 millió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét szerte az országban és a Kárpát-medencében. Novák Irén a keddi műsorban elmondta, hogy a magyar kormány 2019-ben indította a vallásos könnyűzenét támogató programot, ennek keretében idén három altémát hirdettek meg: 150 millió forinttal új hangszerek vásárlását, 50 millió forinttal hangszerek felújítását, 150 millió forinttal pedig vallásos könnyűzenei programok megrendezését támogatják. Hozzátette: az egyházi közösségekben nemcsak olyanok állnak be énekelni, zenélni, akik értenek ehhez, hanem olyanok is, akik amatőr szinten, pusztán kedvtelésből, az együttlét, Isten dicsőítése miatt teszik ezt.

"Nagyon sok olyan vallásos könnyűzenei együttes van, amely fiatalokból áll, a közös zenélés hidat képez Isten és ember, illetve ember és ember között". Novák Irén úgy fogalmazott, hogy az egyének és a szervezetek már várják ezt a támogatási lehetőséget, mert ezzel kiszámítható módon tudnak tervezni.

"Talán soha nem volt ekkora szükség arra, hogy európai keresztény kultúránkat, gyökereinket megőrizzük, és kifejezzük elismerésünket azoknak az embereknek és szervezeteknek, akik ezzel foglalkoznak".

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Novák Irén arról is beszélt, hogy már a hatvanas évek óta létezik vallásos könnyűzene Magyarországon, de azt a rendszerváltás előtt az egyházi és a világi hatalom egyaránt rossz szemmel nézte.

"Az elmúlt évtizedekben az egyház részéről is elfogadottá vált a vallásos könnyűzene, egyértelművé vált, hogy a könnyedebb műfajokban is van helye és szerepe Isten dicsőítésének".

"Vannak olyan ma született vallásos könnyűzenei dalok, amelyekről látható, hogy maradandó értéket képviselnek. A zene fülbemászó, könnyen fogyasztható, és képes közelebb hozni a fiatalokat a valláshoz" - tette hozzá. Novák Irén elmondta, hogy az idei kiírásra több mint 1300 pályázat érkezett, ami jól mutatja, milyen nagy igény van erre a támogatásra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

http://ujhazak.com