Nyáron több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Újból közönség előtt játszik pénteken a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Müpa Trumpetissimo - Trombitagála koncertjén, emellett a nyáron több fesztiválon is fellépnek.A nyári fesztiválszereplések első helyszíne Kékkút. Augusztus 5-én a templomkertben adnak koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei, Király-Domány Bernadett és Jobbágy Boglárka (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa) és Bali Gabriella (cselló) - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel.
    

Augusztus 17-én a Kaposfesten is találkozhat a közönség a zenekarral. Az esti hangverseny mellett délután gyerekprogram is várja a rendezvényre látogatókat, ahol a Mesélő hangjegyek rajzpályázat nyerteseinek a munkái lesznek megtekinthetők. Az esti koncert három szólistája Eldbjorg Hemsing (hegedű), Amihai Grosz (brácsa) és Ránki Fülöp (zongora) lesz.
    

Augusztus 22-én a Zempléni Fesztivál zárókoncertjére újra trombitaszóval várják a közönséget. A zenekar, mint egykori alapító minden évben kiemelt vendége a programsorozatnak, most a Trumpetissimo-gála ünnepi műsorával köszönti az idén harmincéves fesztivált. A pénteki koncert a Müpából és az augusztus 17-i kaposvári fellépés online is elérhető lesz a közösségimédia-felületeken.
    

A nyári szezonra való ráhangolódást segíthetik a zenekar májusban zárult évadjának előadásai, amelyek július 30-ig még teljes hosszukban megtekinthetők az együttes hivatalos YouTube csatornáján. "A jövőben is szeretnénk innovatív projekteken dolgozni és a művészi élményt a meglepetések erejével fokozni. Hamarosan bemutatjuk közönségünknek az új évad erre a vezérgondolatra épülő terveit" - idézi a közlemény Tfirst Péter, a zenekar koncertmestere szavait.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com