Óbudai ZeneZug Fesztivál június közepén a Budapesti Vonósokkal

Június 13. és 15. között rendezik meg a VII. Óbudai ZeneZug Fesztivált az Óbudai Társaskörben, ahol versenygyőztes zeneiskolások, a Sárik Péter Trió és Fekete-Kovács Kornél lép fel az Óbudai Vonósokkal.A zenekar hétfői közleménye szerint az örökzöld klasszikusok mellett dzsessz- és könnyedebb feldolgozások is középpontba kerülnek az esteken, a koncertmester Pilz János, az alapító művészeti vezető Botvay Károly, a házigazda Bolla Milán lesz.

Június 13-án, pénteken Miből lesz a cserebogár?

címmel országos zeneiskolai versenyeken győztes tehetségek mutatkoznak be a Budapesti Vonósokkal. Másnap a Sárik Péter Trió és a Budapesti Vonósok fellépésére várják a közönséget. Mint kiemelik, Sárik Péter zeneszerzőként és dzsesszzongoristaként a magyar zenei élet egyik kivételes személyisége, olyan muzsikus, akit a népszerű dzsesszdallamok éppúgy inspirálnak, mint Beethoven vagy Bartók zenéje.

Bartókról úgy gondolja, hogy talán egyik zeneszerző sem volt akkora hatással a mai dzsesszre, mint ő. Bartók műveinek két albumot is szentelt, a ZeneZug Fesztiválon a közönség először hallhatja Ott Rezső ezekből készült vonószenekari átiratait.

Június 15-én, vasárnap Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője, a 21. századi big band muzsika elkötelezett képviselője lép fel. Nemcsak a dzsessz, hanem a kortárs komponált zene is közel áll hozzá, olyan zeneszerzőkkel dolgozott és dolgozik együtt, mint Kurtág György, Eötvös Péter, Vajda Gergely vagy Horváth Balázs. A klasszikus és a modern repertoár darabjaiból készített feldolgozásai merészek, miközben az eredeti darab szelleméhez hűek, ötletesek, magas technikai-szakmai színvonalat képviselnek - emelik ki a közleményben.

Fekete-Kovács Kornél a Budapesti Vonósokkal közös este műsorát saját műveiből, Purcell és Händel muzsikájából, valamint Bartók-kompozíciókból és átiratokból állította össze. A program kerti mulatsággal zárul.

További információ a fesztiválról a budapestivonosok.hu oldalon érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com