Olasz zenészek a kecskeméti Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztiválon

Az idei, kecskeméti 28. Nemzetközi Bohém Ragtime és Jazz Fesztivál újdonsága, hogy a magyar fellépők mellett a legjobb olasz zenészek közül lesznek néhányan a nagymúltú fesztivál vendégei - tájékoztatta Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band tagja, a fesztivál szervezője az MTI-t.Elmondta: március 29-én, a péntek esti koncerten dob nélküli formációk lépnek fel. Mauro L. Porro fiatal milánói zenészt, a klasszikus jazz legnagyobb tehetségei között tartják számon.
Most a nagyzenekar tagjaiból álló kvartettjével érkezik Magyarországra, és ebben a felállásban nemcsak a dob hiánya érdekesség, hanem a hegedű vezető szerepe is.     


Az est során színpadra lép a Szalóky Classic Jazz Sunday is. A kvartett a vasárnapi spontán "együttmuzsikálásokból" nőtte ki magát, és mára tagjairól egytől egyig elmondható, hogy a legjobb magyar zenészek közé tartoznak - fogalmazott Ittzés Tamás. A fesztivál másnapján, március 30-án délután a Zongorashow keretében két virtuóz jazzpianista, a milánói Mauro L. Porro és a római Luca Filastro mutatja be a swingzongorázás sokoldalúságát. Filastro komplex zongorázása könnyen felismerhető hihetetlen swing-, blues- és improvizációs érzékéről.     


Szombaton este a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band legújabb lemeze anyagából ad ízelítőt. A magyar együttes nyolc tagja tizenhat hangszeren játszik, és nemcsak zenekari hangzásuk, de a repertoárjuk is meglehetősen változatos. A zenekar vendégeként az ifjú olasz zongoristavirtuóz, Luca Filastro is színpadra lép. Az est során hallhatóak lesznek a swingkorszak népszerű énekegyüttese, az Andrew Sisters hagyományaira támaszkodó magyar énekes csapat, a tavalyi Jazzfőváros fesztiválon már kitörő sikert aratott Vintage Dolls tagjai is.     


A szervező beszámolt arról is, hogy a Bohém Fesztiválnak szokás szerint ingyenes programjai is lesznek: az esti koncertek előtti swingtánctanítás, majd a koncerteket követő hajnalig tartó örömzene. Ingyenesen látogatható lesz továbbá a 28. Bohém Fesztivál keretén belül március 30-án, szombaton délelőtt megrendezendő III. Országos Jazzműveltségi Vetélkedő döntője is, ahol 3-3 általános és középiskolás csapat méri össze tudását. A 28. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál március 31-én, vasárnap ezúttal is jam session-nel, örömzenével zárul.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com