Online zenei vetélkedő indult a Magyar Zene Háza szervezésében

Quiz Toccata címmel elindult a Magyar Zene Háza új, középiskolásoknak szóló online zenei vetélkedője, amelynek célja, hogy minél több fiatal figyelmét fordítsa a klasszikus zene szépségei felé.Az előzetes tudást nem igénylő játékra legkésőbb február 21-ig lehet regisztrálni három-hat fős csapatokkal, amelyeknek tagjai 12-18 éves középiskolás diákok - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, fordulóról fordulóra a zenéhez kapcsolódó kvízek és kreatív feladatok várják a résztvevőket a zenetörténettől és a zenehallgatástól a zeneértelmezésen át egészen a zenélésig.

A közleményben kiemelték: a toccata műfajra jellemző, hogy előadója kötetlen keretek között mutathatja meg kreativitása legjavát. A szervezők arra hívják a középiskolásokat az ország bármely pontjáról, hogy játsszanak velük, és mutassák meg, mit jelent nekik a zene.

A Quiz Toccata négy fordulóból áll, az utolsó fordulóba bejutó csapatok március 27-én részt vehetnek egy, a Zene Háza Koncerttermében tartott élő döntőn, ahol a játékosokat a legkülönbözőbb ajándékokkal jutalmazzák. A fődíj egy egész napos zenei kirándulás Batta András Széchenyi-díjas zenetörténésszel, a Magyar Zene Háza igazgatójával.

A klasszikus zenei műveltségi versenyt Kroó György zenetörténész professzor emlékére rendezik, születésének 100. évfordulója alkalmából. Kroó György a zenei ismeretterjesztés fáradhatatlan mestere volt, aki 1960 és 1997-es halála között több ezer rádióelőadásban, kritikában beszélt zenéről, zeneszerzőkről, előadóművészekről, a zene megszólaltatásáról, megértéséről.

Mindig arra serkentette hallgatóit, hogy gyarapítsák ismereteiket, mert attól lesznek igazán gazdagok - idézték fel a közleményben. A vetélkedőről bővebben a quiztoccata.hu oldalon lehet tájékozódni, és regisztrálni is itt lehet a játékra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Felejthetetlen zenei élmények várnak 2026-ban

Ezek lesznek az év legjobb zenei fesztiváljai!

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

http://ujhazak.com