OS: Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány közleménye

Nemzetközi mesterkurzussal folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramja: a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek dolgoznak majd júniusban egy héten át a Budapest Music Centerben Eötvös Péter és Vajda Gergely irányításával. Vendégprofesszorként a világhírű Magnus Lindberg érkezik Budapestre, akit közönségtalálkozón is megismerhet az érdeklődő közönség.Magnus Lindberg generációja egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője. Zenekari darabjait a világ nagy koncertszínpadain folyamatosan mutatják be. A mesterkuzuson Jubilees című művének betanításában fog közreműködni a kortárs zenére specializálódott Ensemble Ars Nova szólista zenészeinek segítségével, akik kifejezetten a kurzus miatt utaznak Magyarországra. Az alapítvány hosszabb távú együttműködést indított a neves együttessel, aminek része ez a mostani mesterkurzus, valamint augusztusban szintén egy közös szervezésű workshop Annecyban.
    

A budapesti mesterkurzus az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának keretében valósul meg, így a programban Kecskés D. Balázs, Jongsung OH és Francisco Domínguez mentorált szerzők friss művei is szerepelnek, melyeket kifejezetten a kurzusra írtak, és a záró koncerten élvezheti az ősbemutatókat a BMC közönsége.


    Kiadó: Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com