Papa Roach-koncert lesz jövő nyáron a Budapest Parkban

Jövőre ismét koncertet ad Budapesten a Papa Roach. A világhírű, több mint három évtizede létező amerikai rockcsapat 2026. június 9-én a Budapest Parkban lép fel.A zenekar Rise of the Roach című turnéját folytatja Európában, ennek lesz egyik állomása a magyar főváros.

A Papa Roach előzenekara a Trivium lesz - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

A kétszeres Grammy-jelölt Papa Roach (Jacoby Shaddix – ének, billentyűs hangszerek; Jerry Horton – gitár, vokál; Tobin Esperance – basszusgitár, vokál; Tony Palermo – dob) a hard rock zene egyik nagyágyúja. A zenekar eddig tizenegy stúdióalbumot adott ki, legutóbbi anyaguk, az Ego Trip 2022-ben jelent meg saját kiadójuknál, a New Noize Recordsnál.

Az Ego Trip megjelenése óta több mint 360 millió lejátszást gyűjtöttek világszerte, rajta négy listavezető kislemezzel, köztük a Leave a Light On (Talk Away the Dark) című, 2023-as dallal, amely az együttes legnagyobb slágere lett az elmúlt évtizedben. A Papa Roach egyébként sem áll rosszul slágerek terén: összesen 26 daluk került be a top 10-be és tizenkét első helyezéssel büszkélkedhetnek. A csapat a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészségre, ennek lenyomata egyik legnépszerűbb daluk, a 2000-ben kiadott Last Resort is.

A Papa Roach legutóbb idén nyáron, a Sziget fesztiválon lépett fel Magyarországon, előtte 2019-ben a soproni VOLT Fesztiválon is játszottak. A jövő júniusban előttük bemelegítő Trivium 2023-ban járt utoljára hazánkban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

NMHH: a világsztárok sem bírtak hazánk legnépszerűbb énekeseivel 2024-ben

Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Ne dobd ki a régi magnókazettákat, mert aranyat érhetnek!

Sok pénzt hajlandóak fizetni a gyűjtők egy-egy ritka darabért.

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Jótékony rendőrök a leukémiás gyermekekért

Örömzenére készül a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, amely a Broadway Stars Company művészeinek és a Magyar Rendőrség Zenekarának társaságában lép fel az Erzsébetligeti Színházban február 28-án 19:00-kor.

A rendőr, aki dallal hódított

A rendőr, aki dallal hódított

A zene és a hivatás harmóniája: Antóni Benjamin őrmester egyenruhájával és énekhangjával is felhívja magára a figyelmet.

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Beperelte az iskolai zaklatója Eminemet

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz az amerikai rapperről.

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

http://ujhazak.com