Pápai Joci: örökre szóló élmény volt a csütörtöki elődöntő

Örökre szóló élmény volt csütörtökön Kijevben az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntője - mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Pápai Joci, aki Origo című dalával bejutott a szombati döntőbe.A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Pápai Joci kiválóan énekelt, a színpadon hegedűn Kapcsos Emese és Virág Alexandra táncos kísértet, a produkció nagy sikert aratott a kijevi arénában.

Pápai Joci pénteken úgy fogalmazott: büszke és bízik abban, hogy az ország is büszke a teljesítményére. Mint mondta, fanatsztikus, örökre szóló élmény volt a csütörtöki fellépés. Az énekes korábban úgy nyilatkozott, hogy számára már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehet. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt roma előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott.


Kiemelte: csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton. "Valóra vált az álmom, együtt elértük, amiért hónapok óta keményen dolgoztunk" - mondta Pápai Joci. A magyar versenyző mellett bejutott még a döntőbe a bolgár Krisztian Kosztov (Beautiful Mess), a belarusz Naviband (Story of My Life), a horvát Jacques Houdek (My Friend), a dán Anja (Where I Am), az izraeli IMRI (I Feel Alive), a román Ilinca feat. Alex Florea (Yodel It!), a norvég JOWST (Grab The Moment), a holland OG3NE (Lights and Shadows) és az osztrák Nathan Trent (Running On Air).


A keddi elődöntőből továbbjutott a svéd Robin Bengtsson (I Can't Go On), a portugál Salvador Sobral (Amar Pelos Dois), a belga Blanche (City Lights), az azerbajdzsáni Dihaj (Skeletons), az örmény Artsvik (Fly With Me), a moldovai Sunstroke Project (Hey Mamma), a lengyel Kasia Mos (Flashlight), az ausztrál Isaiah (Don't Come Easy), a görög Demy (This is Love) és a ciprusi Hovig (Gravity).


Az idei dalfesztiválon 42 ország vesz részt. Automatikusan döntős a rendező ország - amely az előző évi győztes, azaz idén Ukrajna -, valamint a dalfesztivált alapító öt állam, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság. A döntőt szombat este rendezik a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban, Pápai Joci nyolcadikként lép színpadra.


A Duna televízió 21 órától élőben közvetíti a döntőt a helyszínről. Este a Március 15. téren, a KIOSK előtt a látogatók kivetítőkön követhetik a felvezető műsor, a 20 óra 30 perckor kezdődő Elővízió, majd utána az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének adását.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com