Pély Barna: a legfontosabb zsűri a közönség

Pély Barna szerint a legfontosabb zsűri a közönség, ezért jó döntés volt, hogy átalakították A Dal pontozási rendszerét, amelyben a nézők a korábbinál nagyobb szerepet kapnak."Sokkal jobb így, végre közös döntést tudunk hozni a közönséggel. Mindemellett fontos az a szakmai tapasztalat, amit a zsűritagok hoznak be. Mivel soha nem tudhatjuk, pontosan kik szavaznak, nagyon fontos, hogy közös értékrendünk szerinti elvárásaink semmiképpen se csorbuljanak" - mondta az Artisjus-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, A Dal 2020 zsűritagja az MTI-nek.

    
A dalválasztó showműsor első elődöntőjét szombaton este 19.35-től láthatják a nézők a Duna Televízió és a Duna World csatornán. Mint a zenész megjegyezte, bár korábban három alkalommal is versenyzett A Dalban, meglepte, hogy az idei műsor zsűrijébe hívták. "Mivel az elmúlt húsz év alatt rengeteg zenésznek segítettem a művészvilágban, ezért a rám rótt ítészi feladatot egy kicsit pártfogói szerepnek is érzem. A tanári énemet nem tudom igazán háttérbe szorítani" - mondta.
    

Pély Barna hangsúlyozta, hogy miközben zsűritagként elmondja személyes véleményét, nem szeretne senkit megbántani a dalokra adott pontokkal. "Jó néhány pályatársamtól kaptam üzenetet, hogy egyetértenek az ítészi szempontjaimmal. Ennek a versenynek éppen az a lényege, hogy friss szerzeményeket hallva véleménykülönbségek és új rajongói táborok jöjjenek létre. Ezért is tartom fontosnak, hogy egy erős mezőnyben kifejezzem a pontjaimmal, igazán kik tetszenek" - mondta.
    

A zenész április 2-án az Akvárium Klubban közös koncertet ad Hangácsi Márton dalszerző-előadóval. Mindketten loopert használnak fellépéseiken, vagyis egy személyben keltenek életre egy egész zenekart. A Dal 2020 élő adásait szombat esténként 19.35-től kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán.


A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. A négytagú zsűriben Pély Barna mellett Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei a dalválasztási folyamatnak.
    

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com