Pet Shop Boys-koncert is lesz a fesztiválon

Ismét Magyarországon koncertezik minden idők legsikeresebb szintipop duója, a Pet Shop Boys. A brit formáció augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) nagyszínpadán lép fel - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.A Pet Shop Boys, azaz Neil Tennant énekes-szövegíró és Chris Lowe billentyűs, dalszerző, zenei mindenes immár hetedik alkalommal lép fel Magyarországon. Először 1991-ben játszottak a Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat-koncerten zenéltek a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget fesztiválon, 2006-ben a soproni VOLT fesztiválon, 2010-ben a zamárdi Balaton Soundon, legutóbb pedig 2014-ben a Budapest Parkban.

    
Az 1981 óta létező csapat több mint 50 millió albumot adott el eddig világszerte, háromszor nyert Brit Awardsot, hatszor jelölték Grammy-díjra, 42 Top 30-as kislemeze volt, közülük 22 a legjobb tízig jutott a brit listán, négy pedig első lett: a West End Girls, az It's a Sin, az Always on My Mind és a Heart. További hatalmas slágereik közé tartozik a Go West, az  Opportunities (Let's Make Lots of Money) vagy a What Have I Done to Deserve This?.
   

A Pet Shop Boys eddig tizenhárom stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Super 2016-ban jött ki. Tavaly kezdődött az együttes újrakiadás sorozata számos bónusszal, a szériában eddig a Please (1986), az Actually (1987), az Introspective (1988), a Nightlife (1999), a Release (2002), a Fundamental (2006), a Yes (2009) és az Elysium (2012) jelent meg és nálunk is kapható a Magneoton-Warner forgalmazásában.
    

A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napokon fellép Jess Glynne, Wilkinson, dj-setet ad a Faithless, és koncertet ad szinte a teljes hazai könnyűzenei élvonal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com