Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig

Beatünnep címmel két este az Illés együttes slágerei szólnak a Sportarénában, ahol a Magna Cum Laude és Demjén Ferenc is fellép a két ünnep között. A könnyűzenei élvonal szereplői közül Fenyő Miklós, a Vad Fruttik vagy az Anima Sound System, a világzenei színtérről a Muzsikás és a Csík Zenekar is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.partiKarácsonykor is több koncertet rendeznek a fővárosban.
December 25-én a Kaláka akusztikus műsorát mutatja be a Marczibányi téren, a Zorall a Barba Negrában lép fel, Bassxmass címmel pedig a Roham Bárban lesz est. Másnap, 26-án a Dürer Kertben lesz táncos est dj-kkel Winter S.U.N. címmel, a Parno Graszt karácsonyozik a Fonó Budai Zeneházban, a Brains az Akvárium Klubban játszik, a Jónás Vera Experiment és a Pegazusok Nem Léteznek az A38 hajón, Radics Gigi a Pesti Vigadóban, a Boom Boom a Barba Negra Music Clubban, a szintén rockos Triász (Jankai Béla, Kálmán György, Sipos Péter) a BackStage Pubban.

December 27-én és 28-án a Beatünnep című koncerten két este láthatja és hallhatja a közönség az 50 éves Illés-zenekar három élő tagját, Szörényi Leventét, Bródy Jánost és Szörényi Szabolcsot a Sportaréna színpadán - őket fiatal pop-rock tehetségek és az Óbudai Danubia Zenekar egészítik ki a műsorban a legnagyobb Illés-slágerek előadásában.

27-én lesz az ABBA Tribute Show a SYMA csarnokban, a Csík János 50 című koncert a Fonóban, a Supernem évzáró bulija az Akváriumban, az underground hiphop évzáróját a Hősökkel, a Killakikitt-tel, az NKS-sel, a Barbárfivérekkel, Funktasztikussal és másokkal a Dürer Kertben tartják, Tóth Vera a Pesti Vigadóban lesz látható, az Ismerős Arcok a Club 202-ben tartja jubileumi évadzáróját (vendég az ős-P.
Box), a Magashegyi Underground a G3 Rendezvényközpontban tartja lemezbúcsúztató koncertjét. Ezen a napon játszik a brit elektronikus zenész, Jon Kennedy a Roham Bárban, Little G Weevil gitáros a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, az Isten Háta Mögött az A38-on, Contemporary Gregorian címmel pedig Dés László, a Balázs Elemér Quartet és a Voces4 ad közös koncertet a Budapest Music Centerben.

December 28-án lesz a Muzsikás hagyományos karácsonyi koncertje a Művészetek Palotájában (Müpa), Szandi pályafutásának 25. évfordulóját a Millenáris Teátrumban ünnepli, a European Mantra és a Vad Fruttik az Akváriumban játszik, Takács Nikolas az Erkel Színházban lép fel, az orosz-örmény Deti Picasso Palya Beával és Grencsó Istvánnal kiegészülve a Trafóban, a Marlboro Man a Roham Bárban, Szulák Andrea és a Győri Filharmonikusok a Pesti Vigadóban, a Fool Moon a MOM Kulturális Központban, az Anti Fitness Club az A38-on tartja 12. születésnapi koncertjét, a Csemer Boggie-Sinha Róbert duó és a Pátkai Rozina Quartet pedig a Fonóban ad műsort.

December 29-én lesz a Magna Cum Laude 15. születésnapi koncertje a Sportarénában, Fenyő Miklós Fenyőünnep-estje a SYMÁ-ban. A 30Y az A38-on játszik ezen a napon, Palya Bea, Szeder és a Dresch Quartet a Fonóban, az Amber Smith és a 10 éves Beat Dis a G3-ban, a Middlemist Red és a Képzelt Város a Trafóban, a Vad Fruttik ismétel az Akváriumban, a Group 'n' Swing a MOM-ban, a Hollywood Rose a Club 202-ben, a Kelemen Kabában évzáró showja az Akváriumban lesz. Két izgalmas dzsesszkoncert időpontja szintén december 29.: Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos a Müpában, a Peter Lipa Band a Muzikumban lép fel.

December 30-án a Csík Zenekar és vendégei (Rúzsa Magdi, Lakatos Róbert és a Fitos Dezső Társulat) Zene és tánc címmel a SYMA csarnokban lesznek láthatók és hallhatók, Demjén Ferenc Mindig ugyanúgy... címmel a Sportarénában lép fel, a Szabó Balázs Bandája az A38-on, Jamie Winchester (közreműködik: Jónás Vera, Pásztor Anna és Szirtes Edina Mókus) a Müpában, Szalóki Ági a Zeneakadémián énekel. A Hot Jazz Band a MOM Kulturális Központban előszilveszterezik, az East Gipsy Band, a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei és a Barabás Lőrinc Trió a Fonóban, a Tudósok a Roham Bárban, a német dj-producer, a Modeselektorból ismert Gernot az Akvárium Klubban pörgeti a lemezeket.

Szilveszter napján is számos könnyűzenei program várja az érdeklődőket a fővárosban. A Budapest Bár 16 órától játszik az A38 hajón, ahol este és éjszaka Dupla Random Tripet rendeznek olyan ismert fellépőkkel, mint például Fehér Balázs, Harcsa Veronika, Delov Jávor vagy Ligeti György. Szintén duplázik az Amadinda, Presser Gábor és Karácsony János a Zeneakadémián, a Quimby a MOM Kulturális Központba várja a rajongókat, az Anima Sound System és a ColorStar közös lemezbemutató koncertje a Roham Bárban lesz, a Mobilmánia és a Rock Band a Club 202-ben zúz, Folk szilveszter lesz a Fonóban a Tékával és a Csángállóval, a The Beats - Beatles Emlékzenekar a Muzikumban szórakoztatja a közönséget.

Az Akváriumban három teremben is zene szól (Akkezdet Phiai, Subotage, Karanyi, modul aka mango, Isu), a Symbolban Rakonczai Imre, Dj Revolution, Dj Gomes és Toto Jr. ad műsort, a G3-ban 101 Klub lesz, azaz szilveszter a Depeche Mode zenéi jegyében, a Normafánál pedig az izraeli dj-duó, a Loud főszereplésével három színpadon szól az elektronikus zene.

Újév napján a Quimby ismét fellép a MOM Kulturális Központban, a Budapest Klezmer Band Tompos Kátyával kiegészülve a Budapest Kongresszusi Központban köszönti 2015-öt, a Sardinelli, a Korai Öröm és a Korai Banditos a G3-ban lesz hallható.

Január 2-án a Budapest Voices a MOM Kulturális Központban énekel, 3-án a Müpában LGT-dalok szólnak Szimfonikus Zenevonat címmel az Óbudai Danubia Zenekar előadásában, Somló Tamás, Karácsony János, Malek Andrea és Feke Pál közreműködésével.4-én a Boban & Marko Markovic Orkestar Palya Beával a Művészetek Palotájában délután és este is játszik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Egy oknyomozó újságíró tagadhatatlan tényei Michael Jackson gyermekmolesztálási ügyével kapcsolatban

Maureen Orth írása segíthet kontextusba helyezni a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben elhangzottakat.

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Tizenöt érdekesség a Prodigyről

Keith Flint énekes tegnapi halála ürügyén gyűjtötték össze a bandával kapcsolatos legfontosabb dolgokat.

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

Az ember a legenda mögött: Freddie Mercury

November 1-jétől a magyar mozikban is megtekinthető a Bohém rapszódia.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Katonai kódfejtőként, borítékolóként és karácsonyi díszítőként is dolgoztak a rocksztárok

Kemény munkával keresték a kenyerüket a zenészek, mielőtt befutottak volna.

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci: rengeteg pozitív élmény ért eddig Kijevben

Pápai Joci, aki Magyarországot képviseli a kedden kezdődő Eurovíziós Dalfesztiválon, már egy hetet eltöltött a felkészüléssel Kijevben, túl van két próbán és két fellépésen is. Mint az MTI-nek elmondta, rengeteg pozitív élmény érte eddig az ukrán fővárosban.

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Csak megvágva adták le Eminem erőszakos klipjét

Az elmúlt 30 év 5 legmegosztóbb MTV zenei felvétele.

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Petíciót írnak a rajongók, hogy Tóth Gabi menjen az Eurovízióra

Sokan nem törődtek bele Pápai Joci győzelmébe.

http://ujhazak.com